Men At Work - Land Down Under
- Schizoid - A csend elaltat
A formáció 1999. októberében alakult, és egy évre rá már meg is jelent első nagylemezük, “Ösztön” címmel. Ez igen komoly teljesítmény egy rockzenekar esetében, de nézzük hogy tudtak eljutni idáig a fiúk. Lemezszerződéshez a jelenlegi kiadójuk által meghirdetett, tehetségkutató versenyen elért első helyezés nyereményeként jutottak. A Schizoid komoly lehetőséget kapott, amikor a Beatrice előzenekaraként léphetett színpadra, ami nem lehet véletlen, hiszen Laczik Ferencet láthatjuk a basszus szekcióban, aki egyben a Beatrice oszlopos tagja is. Az album egy rendkívül kísérletező, stílusilag nehezen behatárolható, ötletesen hangszerelt lemez. Alap profiljuk a rock, az is a keményebb fajtából. A számok fülbemászó refrénjei a stílustól idegenkedőknek is kellemes élményt nyújthatnak. Hallunk itt fúvósokat, női vokált, gépi hangszereket, effekteket. A szerzemények többsége kemény, gitár alapokra épül, de helyet kaptak lazább rap betétek ugyanúgy, mint hardcore-os, metalos hörgések, alternatív elemek, vagy olykor Ákost idéző, dallamos gondolatok. A lemez szövegvilága jól illeszkedik a zenéhez, és elsősorban nem nevezhetjük primitívnek, a mondanivalót költői mélységekbe helyezik, ami sokat elárul a csapat hozzáállásáról, komolyságáról. Első hallgatásra kétkedve fogadhatjuk a lemezt, ami a stílusok illesztésének kisebb összeforratlanságából adódhat, de ugyanakkor fellelhető a csapat egyedi hangzása is, amely ha az évek során kiforrottabbá, profibbá válik, akkor következő lemezükkel akár egy szélesebb közönség érdeklődését is kiválthatják. A Schizoid bemutatkozó lemeze mindenképp egy üde színfolt a magyar piacon. Ajánlott mindenkinek aki szereti a dallamos zenét, és nem zárkózik el a rockosabb megpróbáltatásoktól sem.
fadam | 2008.12.09. 16:19:08egész jó, tetszik a dob a zenéjükben Replika - Kezdet és vég
Az eternal soul stílus kedvelőinek, no meg az esetleges krisnásoknak.
Replika - Nélküled
Replika - Egyedül nincs esély
Replika - Mindent akarok
Replika - Lélek útja
Replika - Átverés
Replika - Ez a sorsom
Valerius | 2008.12.13. 22:00:38elején néztem, hogy fuu vmi jo kis alternatív =)
aztán kezdett lefagyni az arcomról a mosoly...
Háát nálam semmi extra nincs benne, se szöveg, se a zenében, a csávó hangjában emg főleg :D
de biztos én vagyok a hülye és nem értem a művészetnek ezt a fokát :)
Crowpath - Chased, Caught And Charged
megj.: A Crowpath néven ismert rettenetes pusztító alakulat világra szabadítja a One With Filth című harmadik nagylemezét, hogy rozsdás fűrészfogaival semmisítse meg a világot. A lemezt Svédország történelmének egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosának története inspirálta, akiről kiderült, hogy hivatásos rendőrtisztként követte el a bűncselekményeket, amelynek ügyében saját maga nyomozott.No use for a name - Bigest lie
Rise against féle zene...FankaDeli km. Mr.Busta - Palackposta
Fluke - Absurd
- Ugyebár három a magyar igazság, szóval még egy prudukciót meg kell hogy mutassak. Az előzőnél azt hittem, hogy ezt nem lehet fokozni, de rájöttem, hogy mégis. :) Bár itt a fuvolás srác (Nathan Lee) érdekesebb egy picit. EnjoyRata | 2008.12.02. 17:11:24Fuvolának is jó lesz az.
Gorgoroth - Carving A Giant (Uncensored)
Gorgoroth egy kísértet lakta vidék. Mordor észak-nyugati részén található a széles, elhagyatott fennsík, amely megihletett három norvégot 1992-ben, mikor alakuló zenekaruknak kerestek nevet.pepeti | 2008.12.04. 15:02:44Én kicsit nevetségesnek tartom őket, de kinek a pap kinek a papné. :)
- Október végén jelent meg a texasi Kill The Client második nagylemeze Cleptocracy címmel a Candlelight terjesztésében. Az arcok grindcoret játszanak, mégpedig úgy, ahogy azt kell: nagyon gyorsan hangosan és dühösen! A Cleptocracy olyan elmebajosan erőszakos, hogy azon kezdesz majd gondolkodni, hogy van-e ember, aki ezeknél a srácoknál idegesebb... hát nincs.Balázs | 2008.12.01. 12:33:36jó kérdés:)én olyan képet akartam mint ami a myspacen van de gugliba nem volt szal maradt ez:)