Az Apple titokban Jersey szigetére költöztette egyes részlegeit
- Kompresszoros hűtés AMD videokártyákhoz a Thermaltake-töl. A Thermaltake kínálatában már most is vannak olyan kompresszoros hűtéssel ellátott házak, amelyekben az overclocker felhasználók rendszerében elhelyezett processzor hűtését a fent említett megoldás segítségével próbálják hűvösen tartani. A Thermaltake most bejelentette, hogy hamarosan az AMD videokártyáihoz is elérhető lesz a kompresszoros hűtés, így a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Radeon HD 4000-es sorozat tagjait már nem csak levegővel és folyadékkal, hanem akár kompresszorral is lehet hűteni, amennyiben komolyabb tuning elérése a cél.
A Thermaltake szakemberei az Xpressar technológia módosításával kívánják majd megoldani a videokártyák hűtését. A kereskedelmi forgalomban is megjelenő újdonságok a gyártó állítása szerint nagyjából 20 Celsius fokkal hűvösebben tartják majd a grafikus processzort, mint a folyadékhűtés segítségével dolgozó megoldások. A videokártyákhoz készülő Thermaltake Xpressar rendszerben egy kisméretű kompresszor foglal helyet, ami hasonlít a hűtőszekrényekben és légkondicionáló berendezésekben alkalmazott társaihoz, de jóval kisebb azoknál. A mérnökök úgy alkotják meg a rendszert, hogy az egy kompakt megoldás legyen, ami mindössze a számítógépház meghajtó bővítőhelyeinek egy részét foglalja el.
A Thermaltake vezetője szerint a kisméretű, DC inverterrel ellátott kompresszor nem az átlagfelhasználókat, hanem a fanatikus overclockereket célozza majd meg. A rendszerben intelligens IC vezérlés lesz jelen, amely segít minimálisra csökkenteni a hőmérsékletkülönbségből adódó kondenzáció, azaz páralecsapódás mértékét. Az észrevételek alapján az Xpressar rendszerek már eddig is népszerűek voltak a fent említett felhasználói körökben, a vállalat az újdonságtól azt reméli, hogy optimális hűtést biztosít majd a Radeon HD 4000-es sorozatú kártyák számára, valamint világszerte felkelti majd a tuninggal foglalkozó felhasználók érdeklődését. Breaking!!!
A T-Mobile hivatalos sajtóközleménye szerint augusztus 22. napjától hazánkban is hivatalosan kapható az Apple Iphone 3g.
Az árakról info még nincs, ha érkezik valami kiabálok.
Ime a hivatalos sajtóközlemeny:
A T‑Mobile és az Apple július 11-től kínálják az iPhone 3G-t Németországban, Ausztriában és Hollandiában 2008. Június 10. A T‑Mobile International és az Apple bejelentették, hogy július 11-től az iPhone 3G kapható lesz Ausztriában, Németországban és Hollandiában, míg Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában később, de még az idén a boltokba kerül az iPhone.
"Nagy izgalommal várjuk, hogy az iPhone-t még az idei évben a T‑Mobile ügyfeleinek a kezébe adjuk," nyilatkozta Christopher Schläffer, a Deutsche Telekom AG Termék és Innovációs vezetője. "Az iPhone áttörést jelentett a mobilinternetben Németországban és Ausztriában is. Már most tudjuk, hogy az iPhone 3G megnövelt sebességével ügyfeleink még jobban szeretni fogják majd a mobilos webböngészést."
A T‑Mobile rendkívül jól kiépített 3G-hálózatával és több mint 20 000 elérhető HotSpottal mindenhol lehetővé teszi ügyfelei számára a lehető leggyorsabb vezeték nélküli internetezést. A
T‑Mobile International egyike a világ vezető mobilkommunikációs szolgáltatóinak. A Deutsche Telekom három stratégiai üzletágának egyikeként a T‑Mobile Európa és az Egyesült Államok legdinamikusabb piacaira koncentrál. A 2008. év első negyedévében a Deutsche Telekom vállalatai több mint 123 millió mobilos ügyfelet szolgáltak ki.
Link odabungle | 2008.08.07. 09:13:43Igen, ilyenkor marad a href.hu pl. (mivel az a modul, ami a linket berakja, nem a mienk, nem tudunk belejavítani).Energiatakarékos pici PC a Cherrypal-tó A Cherrypal, aki tulajdonképpen egy egyelőre ismeretlen gyártó, új megoldással jelentkezik a piacon. A vállalat egy kisméretű komplett PC-t mutatott be, amely alapjáraton mindössze 2W-os fogyasztás mellett üzemel, ára pedig rendkívül kedvező, összesen 250 dollárt kell érte letennünk az asztalra.
A kis számítógép elegendő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy internetezni tudjunk vele, a készülékben egy 400 MHz-es órajelen üzemelő, hárommagos Freescale MPC5121e mobileGT egység található, amely eddig főként autós navigációs rendszerekben volt megtalálható, teljesítménye nem összehasonlítható az Intel és az AMD processzoraival. A rendszer 256 MB DDR2-es memóriával, valamint 4 GB NAND flash memóriával van ellátva, ez utóbbi ad helyet az operációsrendszernek, amely jelen esetben egy Debian alapú linux rendszer. A webböngésző szerepét a FireFox tölti be, amely az összes bővítmény és Linux média plugin kezelésére képes. A kis szerkezet beépített 802.11 b/g WiFi adapterrel, két darab USB porttal és egy ethernet porttal van ellátva, de ezeken kívül egy VGA kimenetet, valamint egy sztereó hangkimenetet is találunk rajta. A Cloud Computer névre hallgató rendszer az átlagfelhasználók számára gyengének bizonyulhat, de a maga kategóriájában elég ütőképes, és ami a lényeg: rendkívül keveset fogyaszt. A pici PC-vel internetes videókat, flash animációkat, illetve különböző weboldalakat nézegethetünk, de akár irodai munkára is alkalmas a készülék.
A Cherrypal kis gépe nem csak egy egyszerű, alacsony fogyasztással üzemelő PC, annál bizony sokkal több. A gyártó a kis készülékhez kevés adattároló kapacitást biztosít ugyan, de cserébe 50 GB-os ingyenes internetes tárhelyet ad minden egyes vásárlónak. Az információk szerint ez a tárhely a jövőben bővülni fog. A Cherrypal megoldása rendkívül biztonságos, ugyanis a Cloud rendszer szoftveres és hardveres adattitkosítással éri el az internetet.
A rendszer az alacsony fogyasztás mellett 80%-kal kevesebb alkatrészből épül fel, mint egy átlagos PC, így környezetkímélőnek mondható, viszont a készülék háza hagyományos műanyagból készül, ami ugyanolyan veszélyes a környezetre, mint a többi PC borítása. A kis készülék mégis különleges, ugyanis gyártója szerint elég jó minőségű ahhoz, hogy akár 10 éven keresztül is hibátlanul tudjon működni, ám a felhasználók nagy része ennyi ideig nem tart meg egy gépet, többnyire 2-3 évente cseréli konfigurációját. A gyártó erre is kitalált egy környezetkímélő és mellesleg ötletes megoldást: a vállalat a megunt készülékeket visszavásárolja, majd a fejlődő országokban újra értékesíti, így a kis gépek valóban hosszú ideig lehetnek majd használatban.rivaul | 2008.07.27. 01:05:28Igen ez csak egy kis pc nem noti... Szal ehez +bill egér monitor stb :)
Folyékony fémmel működő processzorhűtő.
A holland Danamics neve bizonyára sokak számára ismeretlen, ám ha a vállalat legfrissebb terméke piacra kerül, és valóban olyan hatékony lesz, mint azt most állítják, akkor ez a tény hamarosan megváltozhat. A Danamics elkészítette az első olyan processzorhűtőt, amelyben speciális összetételű, folyékony fémből álló keverék található, amelyről a gyártó érthető módon nem árult el részleteket. Ez a termék végre elérhető lesz kereskedelmi forgalomba is, ha minden a gyártó tervei szerint alakul.A Danamics által kifejlesztett újdonság LM10-es típusjelzéssel van ellátva, az egységben található folyékony fémet egy speciális, elektromágneses pumpa keringeti, amely nem rendelkezik mozgó alkatrészekkel, kiegyenlítő tartállyal, illetve semmi egyébbel, ami egy vízhűtő rendszernél megtalálható. A gyártó állítása szerint az új megoldás sokkal hatékonyabban teszi a dolgát, mint a legtöbb vízhűtő rendszer. Az alkalmatosság a leghatékonyabb léghűtő szerepéért is versenybe száll a piacon, ugyanis a folyékony fém által szállított hőt az egységen található hűtőbordák vezetik majd el a levegő segítségével. A hűtőben található elektromágneses szivattyú nagy hatékonysággal keringeti a zárt rendszerben található folyékony fémet, ám ennek ellenére is kevesebbet fogyaszt 1 W-nál.
A Danamics LM10-es hűtőalkalmatosságának várható végfelhasználói árával és megjelenésével kapcsolatban egyelőre nincsenek információk, de úgy tűnik, hogy az egység már megjelenésre kész állapotban van, így remélhetőleg hamarosan találkozhatunk vele kereskedelmi forgalomban. Az ötlet ugyan nem új, de a kivitelezés nagyon jónak tűnik.rivaul | 2008.07.26. 21:15:21hyper tx2-t próbáld meg az még a quadokat is hidegen tartja s ahoz képest nagyon olcsó :)
Az amerikai Delta 7 Sports vállalat Arantix váza szénszál és kevlár keverékéből készített nyitott, térhálós cső. A technológia IsoTruss névre hallgat – mint isosceles triangle (egyenlő szárú háromszög) és truss (rácsos tartószerkezet).
forrás: belsőség Dr Orosz."A jövő héten kezdődő Consumer Electronics Show keretein belül maga Bill Gates rántja le a leplet a vállalat legújabb meglepetéséről."
Önhangoló gitárt fejlesztett ki és dob piacra a napokban a Gibson gitárgyártó cég, a hangszert a vállalat tokiói irodájában hétfőn bemutatták be. A gitár képes önmagát behangolni a nyakra erősített processzor és hat motor segítségével. Az új modell december 7-én kerül piacra világszerte. Japánban az ára 308 700 jen (482 ezer Ft), az Egyesült Államokban pedig 2499 dollár (431 ezer Ft).