„Szívesen átengedek a kommunikáció szakosok szemináriumából egy órát, lenne kedve hozzá?” – kérdezte egykori tanárom, Zöldi László szerdán. Én pedig magamat is meglepő lelkesedéssel vágtam rá: hogyne, persze! Mintha nem az oktatói, előadói szerepet tartottam volna a lényemtől legtávolabb állónak egész életemben…
„Ez se tudja, mit csináljon már jó dolgába’!” – ámult el az idejekorán nénisedő Ica a tévéképernyőre tapadva. Most hallotta egy tanárverés meg egy áremelés között a híradóban, hogy Angelina Jolie mindkét mellét leoperáltatta. „Ennyi erővel mindenét kipakoltathatná ez a perszóna…” – tette hozzá magában.
„Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma huszonkilenc, egy fő hiányzik” – hadarta Márk engedelmes hetesként az erkölcstanóra elején, majd a „hol van már megint?” kérdésre szemrebbenés nélkül hazudta: beteg szegény. Noha a lógós nebulót öt perccel azelőtt az iskolával szomszédos kisbolt mögött látta cigizni.
A vagyoni különbségeket jótékonyan takaró iskolaköpeny hozzájárult annak idején, hogy Hoffmann Rózsából egészséges lelkületű felnőtt, évtizedekkel később pedig gyümölcsöző ötletekkel szolgáló oktatási államtitkár legyen. Miért ne juthatna e kegyből minden mai gyereknek?
