Pénz, elismerés és szeretet. Ez az a három dolog, amiért mindent hátrahagyva képesek loholni az emberek. Nekem úgyszintén a vágta volt az alapvető üzemmódom, így nemrég még egy néhány perces vagy órás lazítás kedvéért is a farkam alá kellett csapnom. Azóta viszont rájöttem, hogy nem is az az élet értelme, amiért küzdöttem.
Már kisgyermekkorban anyának készülünk? Milyen egy kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat?
„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.
A hűség az egyik legszebb emberi erény. Bizonyos kultúrákban keményen be is tartatják: halállal büntetik meg azt a nőt, aki ellene vét. A nyugati világ bocsánatos bűnnek tartja ugyan a hűtlenséget, de azért egy elnökjelölt jobban teszi, ha visszalép, ha a sajtó rajtakapja. Kérdés, hogy vajon a hűtlen magatartás a modern társadalom abnormalitásainak egyike, vagy ezt a terhet a génjeinkben hurcoljuk magunkkal.
Hatéves voltam, amikor Kozso importálta az „ámokfutó” szót a kis életembe. Több mint egy évtizedig a szeretet popipari nagykövetének Szomorú szamuráj-szerű szerzeményei jelentették számomra az ámokfutást. Aztán ezek lecserélődtek tömeggyilkosokra, családirtókra és egyéb csuda fajzatokra.
