Izé

Bruce Jenner nőként folytatja. Nincs könnyű dolga. Olyan korban vállalta ezt a feladatot, amikor Botticelli Vénuszát tízből kilencen elküldenék mellnagyobbításra és zsírleszívásra, de még úgy is szétretusálnák, mielőtt rátennék valami színes-szagos magazin címlapjára.

„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap délután, ez fogalmazódott meg bennem. Az otthoni fenyőillat után magamba szívhattam az idegen, mégis ismerős ablakokon kiszivárgó olajgőz bukéját, a városszéli erdő semmivel össze nem téveszthető, hűvös levegőjét, meg a saját, ajándékba kapott parfümöm aromáját. A szabadság egyszerre ezerféle szagát. Az „ott vagyok, ahol jólesik” érzékekkel közvetített lenyomatát.

„Én aztán kimaradok belőle!” – legyint Friderika, amikor megcsapja orrát az összefonódó emberi sorsok által termelt fekália semmivel össze nem téveszthető szaga. Amikor viszont megint belerángatja valaki a bűzölgő barnamártásba, a következő kérdést teszi föl magának: mi számít egyáltalán kavarásnak?