„Az embernek csak háromszázaléknyi szabad akarata van, de az pont elég arra, hogy az egész életét elbassza” – hallottam egyszer, s azóta is sírva-röhögve elmélkedem rajta. Vajon hol kezdődik az a bizonyos nagy könyv, és hol végződik a szabad akarat?
Érdekes csomag érkezett a nevemre. A lezáratlan papírzacskón hatalmas Durex logó díszelgett, rajta a titulusommal és a teljes nevemmel. Pironkodott a szerkesztőség épületének portása, kacarásztak a többiek, én pedig a benne rejlő fekete poliészter szemkötő megcsodálása után, a mellé kapott síkosítóval a kezemben kérdeztem: mi a poén, gyerekek?
Mázlista vagyok, hiszen több tucatnyi ismerőshöz fordulhatnék, ha kívülről várnék táplálkozással, sporttal és életvitellel kapcsolatos tanácsot. Az önjelölt egészségguruk száma oly mértékű gyarapodásnak indult, hogy tele van a tippjeikkel a Facebook. Összeszedtem azt a négy útmutatást, amitől még mindig lehidalok.
A híreket most hagyjuk, mert úgyis minden a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merénylet körül forog. Kérdésem van, mégpedig fontos: mi a lófaszért „szolidaritanak” fészbúkos profilképpel azok is, akiknek halvány lila gőzük sincs, miről szól ez az egész, illetve mire jó a két kattintásnyi véleménykifejezés?
Egy emberi kapcsolat értékét könnyen meg lehet állapítani, nagyjából fél perc alatt. Képzeld el, hogy együtt ücsörögtök valami gödörben, és a másiknak sikerül kimászni belőle. Mit érzel? A módszert ígértem könnyűnek, a választ nem. Abba egy kicsit bele is lehet halni, azt hiszem.
„Kettes pálya, jobb oldal!” – rikkantotta felém a tesitanár külsejű férfi a medenceparton, majd a rajtkő felé mutatott. Hét társam versenydresszben és szigorú úszószemüvegben helyezkedett el a fejesugráshoz; kettő közülük más sportágban bár, de világbajnok volt. Én türkizkék bikiniben és „Can you swim?” feliratú úszósapkában, szemrebbenés nélkül ereszkedtem be az alumíniumlétrán. A maradék eszem is elment, nem vitás.
A recept egyszerű: fogd a telefonod, majd (ne) villantsd a pofádba a vakut. Közvetlenül vagy tükörből is jó. Utazáskor pedig még véletlenül se nyomd idegenek kezébe a fényképezőt azzal a szöveggel, hogy „photo, please”, ha kartávolságból bármilyen nevezetességnél meg tudod magadat örökíteni. A „selfie” igazából nem arról szól, hogy milyen vagy – hanem arról, hogy milyennek szeretnél látszani.
...a „mai fiatalok” nagyszülőként nem fekete-fehér, tupíros-galléros műtermi képeket mutogatnak majd az aprónépnek, hanem előnyösre nyaktekerített selfie-ket. Vagy egyszerűen hozzávágnak az unokájukhoz egy Instagram linket, hogy görgessél vissza pár tízezret, picinyem. „Nagyi, melyik pláza toalettjében látszanak itt a fejed mellett a csövek?” – kérdezheti a kisded, mire rá lehet majd vágni, hogy „az igazából az Eiffel-torony, csak kitakarja a sörényem”.