Kétféle ember van: az egyik beszél a munkáról, a másik meg csinálja. Többkörös interjúk, monoton meetingek, félórás telefonbeszélgetések, terjengős levelezések… Úgy tapasztaltam, hogy semelyiknek sincs értelme. Mert aki tudja, mit akar rám bízni, röviden és velősen közli. Aki pedig nem tudja, azzal minek csevegni?
Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.
Poénos feliratokat tesznek az arcképére, sült krumplit montíroznak a fejfedőjének helyére, kecskét illesztenek a testére - röviden szólva viccet csinálnak belőle. A kedden beiktatott Ferenc pápa ilyen internetes humorkultuszba érkezett, de a KDNP szerint bíróság előtt kellene felelniük az „elkövetőknek”.
„Syntax error” – adta le a vészjelzést az agyam, mert képtelen volt értelmezni a szemem által beolvasott információt. „Vazze, a Nyíregy tábla után hallucinálok egy hasonlót, csak rövidebb és Wingdings betűtípussal van!” – fogalmazódott meg bennem a gyanú, melynek sosem örülnék, pláne autóvezetés közben.
