Nem tudsz egyszerre a pillanatba veszni és pózolni. Nem tudsz egyszerre gyertyát gyújtani és adventi koszorút fotózni. Nem tudsz egyszerre enni és #foodporn-t posztolni. Nem tudsz egyszerre szeretni és szivecskéket rajzolni. Úgyhogy dönteni kell, ami nem mindig megy könnyen.
Háromszázezer forintnyi támogatást ad az állam azoknak, akik nem csupán általános- és középiskolás korukban, hanem a felsőoktatásban töltött évek alatt is magasról leszarták, hogy nyelvet tanuljanak. Még jó, hogy nem vagyok döntéshozó, mert tőlem mindössze tajgetoszi repjegyet kapnának. Csak oda.
Narancssárga, világít, himalájai só van benne, és a jobbra cirkuláló bioenergiájával gyógyít - állítólag ez a sólámpa. Megnéztük, mi igaz mindebből, hatással vannak-e egészségünkre a gonosz pozitív ionok, segít-e az asztmán a pár ezer forintért kapható sókristály. Spoiler: nem. Azt is elmagyarázzuk, miért.
Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.
„Élő adásban káromkodott” – írták Szebeni Istvánról, aki saját karrierje kettétörésének tíz kínos másodpercében éppen otthon durmolt. A médiában így ér utol a végzet: az egyik napon még biztos kenyeret adó, sőt talán dicső pozíciót élvezhetsz, a következőn pedig arra ébredsz, hogy valaki valamiért egy laza bazmeggel kitörölte a múltad, és ellehetetlenítette a jelened.
Tizennyolc cikk két nyelven - „mindössze” ennyit kértek tőlem holmi háromsoros, sok címzettes válaszlevélben. Mondanom sem kell: tök ingyen. Ha napokon belül teljesítem, csöppnyi esélyt kapok egy talán létező pozíció betöltésére. Vagy egy leszek a több tucat palimadár közül, akik örömmel biztosítják a potya tartalomhegyeket.
„Tel Avivot éppen bombázzák. Kérlek, imádkozzatok” – olvasta Hanna ismerőseinek idézetes, cuki képes és semmitmondó kiírásai között a Facebookon. Nem pont ezt várta az egykori zenetévében pózoló, hidrogénezett fiúkától, Steiner Kristóftól, akinek a posztjait csupán azért kísérte figyelemmel, mert celeb volt.
