Ironikus, hogy az a nemzet akar vasfüggönyt emelni a többi ellen, amelyiknek a tagjai elképesztő korlátokkal élnek a fejükben. Olyanokkal, amik a világ végére is elkísérik őket, hogy aztán ott lehessen okot találni az elégedetlenkedésre.
„Ti hány nyelven beszéltek itthon?” – kérdeztem a Franciaországban tanult olasz-német anya és a Malajziában is megfordult skót apa kiskamasz lányait a család belga konyhájában. A fiatalabbik teli szájjal hármast mutatott. „Impressive!” – bólintottam olyan földről érkezvén, ahol janinak számít, akinek valamiből megvan „A Középfokú”.
Néha más autójába pattanok, de a miénkbe nem szívesen engednék senkit. Néha másnál alszom, de előbb nyalnék csigát, minthogy bármennyi pénzért vendégül lássak valakit. Világok és szocializációs minták találkoznak bennem - már tudom, merre tartok, ám olykor még utánam nyúlnak a generációkon keresztül hordozott előfeltevések, tapasztalatok.
Nem az a tipikus magyar mentalitás, amikor a pesszimisták tehetetlenségével, némileg irigykedve szemléled a világot. Hanem az, amikor a saját honfitársaidra egyfajta felsőbbrendűség-tudattal tekintve, viselkedésük okát végtelenül leegyszerűsítve megbélyegzed őket – és velük együtt saját magadat is.
„Jó reggelt, Magyarország!” – pislogtam, amikor megláttam az Origo főszerkesztőjének kirúgásáról szóló hírdagályt. Az emberek többsége rácsodálkozott, hogy érzékeny témák érintéséért meneszteni lehet egy újságírót. Pedig ez mindig is így volt – legalábbis amióta az eszemet tudom.
Alulírott én - Magyarország huszonöt éves állampolgára - ezúton kijelentem, hogy nekem bizonyos keretek között kurvára mindegy, ki van hatalmon. Nem érzem kötelességemnek a szavazást, és a legkevésbé sem függ a parlamenti bársonyszékekben ülőktől a testi-lelki egyensúlyom, vagy akár a pillanatnyi hangulatom. Legyen, aminek lennie kell. Rátok bízom.
„Szerintem most mindenki pihenjen egy kicsit!” – mondta az utaskísérő a hajnal négyes induláskor, majd jó hangosra vette a rádiót a buszon. Egy bácsi rögtön pálinkát kezdett körbekínálni, túlharsogva a valami pappal készült konzerv interjút. Más nem totojázott, kapásból elővette a zsemléből kilógó rántott húst. Ott ültem a kispárnámnak dőlve, s tudatosult bennem: ezek már felkeltek, én pedig még le sem feküdtem. De kit érdekel, hiszen Bécsbe megyek!
