Ütemesen cuppog a cipőm az ázott salakon. A viharos szél jégdarabokat vág hozzám; vagdalják az arcom. Alig látok a sűrű esőfüggönyben, valami mégis hajt: menni kell előre. A pálya néhány méteres fedett szakaszán emberek állnak, tapsolnak valakinek. Érzem, hogy tök hülye vagyok, amiért ellentmondok a józan észnek. Nem érdekel. Én csak megyek.
Bár a naptár nem mérvadó az életemben – tökmindegy, elseje van-e vagy tizenhetedike, szerda vagy péntek –, a szilveszter mégis egy pillanatnyi megállásra késztet. Főleg akkor, ha minden eddiginél eseménydúsabb, káprázatosabb, fantasztikusabb, tehát szuperebblatívuszokért kiáltó esztendő áll mögöttem. Elképesztő utat jártam be fejben és kilométerben.
„Szerintem most mindenki pihenjen egy kicsit!” – mondta az utaskísérő a hajnal négyes induláskor, majd jó hangosra vette a rádiót a buszon. Egy bácsi rögtön pálinkát kezdett körbekínálni, túlharsogva a valami pappal készült konzerv interjút. Más nem totojázott, kapásból elővette a zsemléből kilógó rántott húst. Ott ültem a kispárnámnak dőlve, s tudatosult bennem: ezek már felkeltek, én pedig még le sem feküdtem. De kit érdekel, hiszen Bécsbe megyek!
6 év után került elő az óceánból a fényképezőgép. Hawaii partjainál veszett el, közel tízezer kilométerrel arrébb, Tajvanon találták meg a még működő masinát.
„Jóvan má’, itt vagyok, most megyek” – üvölti vadonatúj iPhone-jába Tóbiás, miután a csengőhangként szolgáló román popzene megerőszakolta a fél kilométeres körzetben állók dobhártyáját.
Bébifóka született a Nyíregyházi Állatkertben. Az újszülött borjúfóka 10 kilogrammos, és 80 centiméter hosszú, már a medencében játszik a társaival. Ő a második kisfóka, aki Nyíregyházán születik. Szupercukiság vasárnapra! :)
(kikészültem nembirom :D)