„Az embernek csak háromszázaléknyi szabad akarata van, de az pont elég arra, hogy az egész életét elbassza” – hallottam egyszer, s azóta is sírva-röhögve elmélkedem rajta. Vajon hol kezdődik az a bizonyos nagy könyv, és hol végződik a szabad akarat?
Mindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj is lehetne, akinek történetei reményt nyújtanak az élet útvesztőiben nehezen boldoguló nőknek. Ehelyett két lábon járó közhelygyűjtemény – afféle megelevenedett sztereotípia-halmaz, akinek nincs munkája, más neveli a gyerekeit, és folyton azon jár az esze, hogyan tudna egy minél rendszeresebben használható farokra szert tenni. Helen Fielding legújabb kötetéből, a Mad About The Boy-ból legalábbis ez derül ki.
Szepesi Nikolett könyvében hetvenszer fordul elő a „baszás” szó valamilyen formája. Semmi álszenteskedés, semmi sallang. Csak a lényeg – tetszetős narratívával, kiforrott stílusban. A szétfikázott szennykötet meglepett, lenyűgözött és elgondolkodtatott. Ha mindenki, aki ma írónak tartja magát, legalább ilyet tudna letenni az asztalra, az emberek még lopott ötperceikben is olvasnának. Vagy éppen basznának.
„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.
„Bazinagy amcsi szekta, amiben benne van Tom Cruise és John Travolta” - ennyit tudtam a szcientológiáról összesen, amíg a New York Times bestseller-listáról rám nem kacsintott Jenna Miscavige Hill könyve. Az egyház fejének unokahúga elképesztően mocskos részleteket tárt napvilágra.
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
A könyvipar meztelenül, széttett lábakkal térdel a sarokban. Epedve várja, hogy vajon szájpecek, korbács, nyakörv vagy popsidugó kerül elő az újabb bestseller-várományosok soraiból. A szürke ötven árnyalata, valamint a folytatását jelentő két kötet átformálta a szórakoztató irodalmat.
A szürke ötven árnyalatának magyar változatában az Oroszlánkirály egy Lángoló szex című dalt ad elő, a főhősnő pedig „várakozásteljesen” harap az ajkába, s nem hiába, mert hamarosan jókora „döfést” kap. A fordító, Tótisz András saját megítélése szerint nem hibázott, noha egy kurva jó könyvből faragott csöpögős mamipornót.
„Nem szégyelli azt a csálé csecsét? Nyolcadikban ilyet csak az Afrika c. könyvben láttam a busman nőknél!” A kommentekből ítélve úgy tűnik, az embereknek fogalmuk sincs róla, hogyan kell egy huszonegy esztendős lány mellének állnia. Tele van a világ tökéletesre műtött, tizedmilliméterre egyforma szilikoncicikkel és mértani középpontban égnek meredő bimbókkal, de néha még ez sem elég.
