Kétségbeesetten kapkodtam a számítógép előtt. Hajnali öt is elmúlt. Hiába nem álltam fel a jó ég tudja, mióta, sehol sem tartottam a munkával. Egyszerre kellett volna írnom, szerkesztenem meg fordítanom, ráadásul tudtam, hogy néhány óra múlva elutazom. Már azon gondolkodtam, hogy magammal viszem a laptopom, így a kétnapos kirándulásból másfelet végigmelózhatok – hol találok közben szélessávú netet? HOL? –, amikor felébredtem a rémálomból.
Bár a naptár nem mérvadó az életemben – tökmindegy, elseje van-e vagy tizenhetedike, szerda vagy péntek –, a szilveszter mégis egy pillanatnyi megállásra késztet. Főleg akkor, ha minden eddiginél eseménydúsabb, káprázatosabb, fantasztikusabb, tehát szuperebblatívuszokért kiáltó esztendő áll mögöttem. Elképesztő utat jártam be fejben és kilométerben.
Azzal kapcsolatban, hogy miért követték el a nemi erőszakot, a férfiak hetven százaléka azt válaszolta, szexuálisan jogosult volt erre. Szerintük egy férfi magáévá tehet egy nőt akkor is, ha a nő azt nem akarja.
Az ország zsírgyilkos Norbijának saját jogán is híres neje farra és karra edzett reggel, majd „10 km-ert” futott este. A kettő között evett egy kis ápdét kenyeret, s megölelgette urát valami erősen szponzorált utazás közben. „Ma tornáztam a DVD-dre!” – kommenteli az egyik kép alá Prüntyőke, mintha bárkit érdekelne.
Az áruházi jégkrémevő illemleckéje
A fazon természetellenesen szétterpesztett lábakkal vesztegel a szupermarket pénztáránál, s hangosan cuppog egy kicsi és színes, gyerekeknek szánt jégkrémcsodán. Nyála komótosan a joghurtomra fröccsen, de a saját kezére is jut belőle bőven. „Mert megtehetem” – sugározza minden porcikája, mire rájövök, hogy megint rossz sorba álltam.
