Izé

Mai modern világunk igen népszerű témájává vált a korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás. Szinte mindenhol olvashatunk, hallhatunk róla és igyekszünk (vagy legalább szeretnénk) legfőbb pontjait betartani. Az egészséges táplálkozás nem jelent mást, mint a szervezet számára szükséges és a bevitt energia, tápanyagok közötti egyensúlyt.

Az edzés utáni nyújtásnak sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, pedig a nyújtó és lazító gyakorlatok nemcsak az izmok mozgását, hanem az ízületek lazaságát is befolyásolja, mindezek mellett javítja testünk mozgásképességét is.

Azt már elég régóta tudjuk, hogy a cukor nem igazán tesz jót az emberi szervezetnek. Azon túl, hogy elhízást és fogszuvasodást okozhat, a cukorbetegség kialakulásában is jelentős szerepet játszik.

Addig röhög az ember az alapvető kérdésekre hülye választ adó felebarátairól szóló videókon, amíg maga is olyan helyzetbe nem kerül, hogy… Jelentem: én, aki korábban sosem vizsgáztam úgy, hogy valamelyik tétel egyik alpontját ne kentem volna oda-vissza, most fegyver nélkül mentem a csatába. És többet tanultam belőle, mint számonkérésből valaha.

Létezik egy képesség, ami nekem nincsen. Vagy talán készség, merthogy születni kell vele. Ügyes helyezkedésnek hívják, és nem egyszerű seggnyalást jelent. Akinek megvan, nemcsak a jól irányzott nyelvcsapásokban kompetens, hanem abban is, hogy megtalálja a célpontnak ideális hátsó felet.

Harcosok, aktivisták, forradalmárok, amazonok és véleményvezérek, akik valamilyen ügyért hadat viselnek. Rengeteget köszönhet nekik a társadalom: felnyitott szemeket, haladást és történelmi jelentőségű tetteket. Ég bennük a kitartás tüze, így céljukra fókuszálva bátran szembeszegülnek bármivel. Sőt, mindennel. Régen engem is érdekelt a szerep, de most jöttem rá, mennyivel jobban szeretem az életet annál, mintsem hogy ilyenné legyek.

„Békéscsabán élek, egy szar, lepra, semminek nem mondható kis városban” – nyammogta a saját nyakizmába szakadt VV Józsi bemutatkozó kisfilmjében, aminek talán meglesz a böjtje. A helybéli kemény csávók ugyanis megígérték, hogy ellátják a baját a kemény szavakért cserébe. Ilyen alapon be lehetne verni a képét a hazai fiatalok jelentős részének.

Én meg a piros bőrönd, a piros bőrönd meg én, úton vagyunk épp. Amikor a piros bőröndöt vettem – egy napfényes januári délutánon történt, emlékszem –, még fogalmam sem volt róla, minek az nekem. Hiszen nem nagyon utaztam semerre. Csak bevillant, hogy kell egy jó nagy bőrönd, mert az óvodás koromban leginkább dísznek használt, vidám gyümölcsökkel díszített „meggyikés” műanyag óta nem büszkélkedhettem kofferrel. (Legalábbis a szó elsődleges jelentését tekintve.)

Antiszociális? Nem. Aszociális? Az sem. Mizantróp? Dehogy! Introvertált? Hát… esetleg, de a köznyelvnek ezt is sikerült felruháznia negatív jelentéssel. Pedig szerintem nem rossz, hogy csupán szökőévente csevegek a kommunikáció folyamatának kedvéért. Cserébe elvárom másoktól, hogy konkrét mondanivaló híján hagyjanak békén. Az emberiség jelentős részének szemében beképzelt állatnak tűnök, akivel nem lehet beszélgetni – ez alkalomadtán még szórakoztat is.

Blikk, Story, Best és Hot! – ezek jelentették a szokásos bulváradagomat. Melléjük csaphatom még a Glamourt, a Joy-t meg a Cosmopolitant, mert nélkülük sem volt számomra élet az élet. Kiskamasz koromtól fogva mindig nagyon vártam a megjelenésüket, most meg olvasatlanul hevernek körülöttem. Mi a fene történt velem?