„Szerintem most mindenki pihenjen egy kicsit!” – mondta az utaskísérő a hajnal négyes induláskor, majd jó hangosra vette a rádiót a buszon. Egy bácsi rögtön pálinkát kezdett körbekínálni, túlharsogva a valami pappal készült konzerv interjút. Más nem totojázott, kapásból elővette a zsemléből kilógó rántott húst. Ott ültem a kispárnámnak dőlve, s tudatosult bennem: ezek már felkeltek, én pedig még le sem feküdtem. De kit érdekel, hiszen Bécsbe megyek!
Bármit elmondhatsz bárkinek – anélkül, hogy a szemébe kellene nézned. Ráadásul nyoma sem marad az üzenetednek, legföljebb a címzett lelkében. A látszólag következménymentes kommunikáció ötlete elképesztő vagyont ér: attól hangos a sajtó, hogy a Facebook hárommiliárd dollárt fizetett volna az ideát formába öntő Snapchatért. Ahol nemcsak jópofa képek és videók áramlanak, hanem szex meg erőszak is.
„Az átlag kereset 1,5-2 millió forint, ez nem kamu, ennyit tehetsz tisztán zsebre egy hónap alatt” – olvasta hangosan a monitorról Klaudia, hátha hihetőbbnek tűnik kimondva. Egerével lassan körözött a „Kapcsolatfelvétel” gomb fölött, miközben esze és szíve egymást gyepálta.
Az áruházi jégkrémevő illemleckéje
A fazon természetellenesen szétterpesztett lábakkal vesztegel a szupermarket pénztáránál, s hangosan cuppog egy kicsi és színes, gyerekeknek szánt jégkrémcsodán. Nyála komótosan a joghurtomra fröccsen, de a saját kezére is jut belőle bőven. „Mert megtehetem” – sugározza minden porcikája, mire rájövök, hogy megint rossz sorba álltam.
