Társadalmunk valamiért úgy működik, hogy a hülyeségre még nagyobb hülyeséggel dívik felelni. Mintha attól helyrebillenne az egyensúly, és győzne a rossz fölött a jó. Én meg csak lesek – például az ilyen mekis-szoptatós történetek hallatán –, hogy mégis melyik bolygón vagyok.
„Az embernek csak háromszázaléknyi szabad akarata van, de az pont elég arra, hogy az egész életét elbassza” – hallottam egyszer, s azóta is sírva-röhögve elmélkedem rajta. Vajon hol kezdődik az a bizonyos nagy könyv, és hol végződik a szabad akarat?
Amatőr, vagy hobbi futóktól gyakran hallhatjuk a következő mondatokat: „Én vagyok a leglassabb futó, akivel valaha találkoztál”, vagy: „Nálam lassabban biztosan nem fut senki”. Sok olyan futó van, aki amiatt nem csatlakozik futóközösségekhez, vagy nem jár utcai futóversenyekre, mert zavarja, hogy milyen lassan fut. Pedig pont ez a negatív gondolkodás akadályozza meg az embereket abban, hogy kihozzák önmagukból a maximumot.
Mai modern világunk igen népszerű témájává vált a korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás. Szinte mindenhol olvashatunk, hallhatunk róla és igyekszünk (vagy legalább szeretnénk) legfőbb pontjait betartani. Az egészséges táplálkozás nem jelent mást, mint a szervezet számára szükséges és a bevitt energia, tápanyagok közötti egyensúlyt.
Az embert nem arra tervezték, hogy üljön. Alapvetően egyetlen állatot sem, talán csak a pandákat, de ők aludni is szoktak ülve. Friss kutatások szerint kevés olyan ártalmas dolog van, mint az, ha valaki sokat ül. A halál, az mondjuk pont ártalmasabb, és az eredmények szerint az ülés és a halál között elég jól kimutatható kapcsolat van. De mit tehet az, aki nem akar korán meghalni?
A híreket most hagyjuk, mert úgyis minden a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merénylet körül forog. Kérdésem van, mégpedig fontos: mi a lófaszért „szolidaritanak” fészbúkos profilképpel azok is, akiknek halvány lila gőzük sincs, miről szól ez az egész, illetve mire jó a két kattintásnyi véleménykifejezés?
Miért nem érhet véget egy öleléssel, egy hálakönnyes elköszönéssel? Miért kell, hogy a jó után rossz legyen, aztán meg semmilyen? Miért kell a búcsúnak árnyékot vetnie mindenre? Mert az elengedést így alkotta meg a természet – hogy tátongjon valami fájdalmas benne.
Egy emberi kapcsolat értékét könnyen meg lehet állapítani, nagyjából fél perc alatt. Képzeld el, hogy együtt ücsörögtök valami gödörben, és a másiknak sikerül kimászni belőle. Mit érzel? A módszert ígértem könnyűnek, a választ nem. Abba egy kicsit bele is lehet halni, azt hiszem.
