A híreket most hagyjuk, mert úgyis minden a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merénylet körül forog. Kérdésem van, mégpedig fontos: mi a lófaszért „szolidaritanak” fészbúkos profilképpel azok is, akiknek halvány lila gőzük sincs, miről szól ez az egész, illetve mire jó a két kattintásnyi véleménykifejezés?
A tojás sokak szemében még mindig a magas koleszterinszint legfőbb felelőse, az érrendszer gyilkosa, amelyet egy rossz koleszterin-lelet kézhezvétele után általában azonnal száműznek az étrendből. Pedig a legújabb kutatási eredmények szerint a tojás korántsem olyan káros az egészségre, mint azt legtöbben gondolják.
Fejlett civilizációról és méltányos igazságszolgáltatásról árulkodik-e, hogy Anders Breivik, a skandináv vérnáci halálbüntetés helyett egy futógéppel és laptoppal fölszerelt luxuscellában letöltendő börtönt kapott, miután tavaly kinyírt 77 embert?
Hatéves voltam, amikor Kozso importálta az „ámokfutó” szót a kis életembe. Több mint egy évtizedig a szeretet popipari nagykövetének Szomorú szamuráj-szerű szerzeményei jelentették számomra az ámokfutást. Aztán ezek lecserélődtek tömeggyilkosokra, családirtókra és egyéb csuda fajzatokra.
„Régen is kinyírtak fiatal csajokat, azt’ mégse volt velük ennyire tele a média!” – állapította meg lakonikus tömörséggel egy ismerősöm. A megölt és valószínűleg megerőszakolt pécsi lány esete több tanulsággal is szolgál, ám a legfontosabb, hogy ér(t)-e valamit a példaértékűnek minősített internetes megmozdulás.
„A babák szüleit hibáztatja a gázoló” – ordítja a vérlázítónak szánt szalagcím, leplezetlenül követelve, hogy gyűlöljük együtt azt a 63 éves nőt, aki elsodort autójával Érden egy ikercsecsemőket szállító babakocsit. Én inkább sajnálom szegényt.
