Mindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj is lehetne, akinek történetei reményt nyújtanak az élet útvesztőiben nehezen boldoguló nőknek. Ehelyett két lábon járó közhelygyűjtemény – afféle megelevenedett sztereotípia-halmaz, akinek nincs munkája, más neveli a gyerekeit, és folyton azon jár az esze, hogyan tudna egy minél rendszeresebben használható farokra szert tenni. Helen Fielding legújabb kötetéből, a Mad About The Boy-ból legalábbis ez derül ki.
Nem tudsz úgy tévét nézni manapság netto egy órán keresztül, hogy ne furakodna az arcod elé valami éjjel-nappal duglak szanaszerteszéjjel Budapest szintű szexuálpszichopata, debil kreténség, ahol a csajok a „kapaszkodjunk fel minél több farok segítségével a médiába” elv szerint vegetálnak, ipari előállítású végtermékké silányítva saját testüket.
Elméletileg az a gatya takarja az egyetlen dolgot, amit a testépítők nem mutatnak meg, de ebben az esetben éppen hogy nem takarja el! Szegény srác voltaképpen tudta nélkül kitette közszemlére az intim testrészét is.
