A recept egyszerű: fogd a telefonod, majd (ne) villantsd a pofádba a vakut. Közvetlenül vagy tükörből is jó. Utazáskor pedig még véletlenül se nyomd idegenek kezébe a fényképezőt azzal a szöveggel, hogy „photo, please”, ha kartávolságból bármilyen nevezetességnél meg tudod magadat örökíteni. A „selfie” igazából nem arról szól, hogy milyen vagy – hanem arról, hogy milyennek szeretnél látszani.
El tudod képzelni, hogy a főút menti zöldséges elzáratlanul, elkerítetlenül és őrizetlenül hagyja a portékáját éjjelente? Hogy a táskádat – benne a pénztárcáddal, a telefonoddal és a fényképeződdel – hosszú órákra nyugodtan a hátad mögött felejtheted, mert nincs veszélyben?
Nem lehet csak úgy fotózgatni jövő tavasztól. A Polgári törvénykönyv ugyanis előírja, hogy engedélyt kell majd kérni az ábrázolandó személyektől a kattintáshoz. Médiamunkásként illene beállnom a fújoló, azerbajdzsáni közállapotokat emlegető sorba. Aligha fogok, mert maga az elképzelés szégyenszemre nekem tök ésszerűnek hat.
Szupermodellek, akik iPhone-juk segítségével a nap minden percében megosztják velünk tökéletes pillanataikat a legkedveltebb közösségi oldalakon.
6 év után került elő az óceánból a fényképezőgép. Hawaii partjainál veszett el, közel tízezer kilométerrel arrébb, Tajvanon találták meg a még működő masinát.
50% kedvezménnyel!
...a „mai fiatalok” nagyszülőként nem fekete-fehér, tupíros-galléros műtermi képeket mutogatnak majd az aprónépnek, hanem előnyösre nyaktekerített selfie-ket. Vagy egyszerűen hozzávágnak az unokájukhoz egy Instagram linket, hogy görgessél vissza pár tízezret, picinyem. „Nagyi, melyik pláza toalettjében látszanak itt a fejed mellett a csövek?” – kérdezheti a kisded, mire rá lehet majd vágni, hogy „az igazából az Eiffel-torony, csak kitakarja a sörényem”.