A recept egyszerű: fogd a telefonod, majd (ne) villantsd a pofádba a vakut. Közvetlenül vagy tükörből is jó. Utazáskor pedig még véletlenül se nyomd idegenek kezébe a fényképezőt azzal a szöveggel, hogy „photo, please”, ha kartávolságból bármilyen nevezetességnél meg tudod magadat örökíteni. A „selfie” igazából nem arról szól, hogy milyen vagy – hanem arról, hogy milyennek szeretnél látszani.
„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap délután, ez fogalmazódott meg bennem. Az otthoni fenyőillat után magamba szívhattam az idegen, mégis ismerős ablakokon kiszivárgó olajgőz bukéját, a városszéli erdő semmivel össze nem téveszthető, hűvös levegőjét, meg a saját, ajándékba kapott parfümöm aromáját. A szabadság egyszerre ezerféle szagát. Az „ott vagyok, ahol jólesik” érzékekkel közvetített lenyomatát.
Amikor néhány méterrel előtted Calvin Harris bűvöli a villogó fények mögé rejtett keverőpultot, mögötted pedig tóparti tűzijáték ropog, felmerül a kérdés: merre pislogj? Én a váltakozó stratégiát választottam életem egyik legjobb estéjén, a Balaton Soundon.
El tudod képzelni, hogy a főút menti zöldséges elzáratlanul, elkerítetlenül és őrizetlenül hagyja a portékáját éjjelente? Hogy a táskádat – benne a pénztárcáddal, a telefonoddal és a fényképeződdel – hosszú órákra nyugodtan a hátad mögött felejtheted, mert nincs veszélyben?
Nem lehet csak úgy fotózgatni jövő tavasztól. A Polgári törvénykönyv ugyanis előírja, hogy engedélyt kell majd kérni az ábrázolandó személyektől a kattintáshoz. Médiamunkásként illene beállnom a fújoló, azerbajdzsáni közállapotokat emlegető sorba. Aligha fogok, mert maga az elképzelés szégyenszemre nekem tök ésszerűnek hat.
Minél tovább kibírja evés és ürítés nélkül valaki, annál faszább gyereknek, annál profibb munkaerőnek, tehát annál „jólneveltebbnek” számít. Ha új közösségbe kerülök, éppen ezért mindig álmélkodnak rajta: bármilyen élethelyzetben szemrebbenés nélkül előveszem a kajámat, illetve kiballagok a mosdóba. A fényfaló asztrállényeket üdvözlöm, de nekem anyagcserém van.
Szupermodellek, akik iPhone-juk segítségével a nap minden percében megosztják velünk tökéletes pillanataikat a legkedveltebb közösségi oldalakon.
6 év után került elő az óceánból a fényképezőgép. Hawaii partjainál veszett el, közel tízezer kilométerrel arrébb, Tajvanon találták meg a még működő masinát.
...a „mai fiatalok” nagyszülőként nem fekete-fehér, tupíros-galléros műtermi képeket mutogatnak majd az aprónépnek, hanem előnyösre nyaktekerített selfie-ket. Vagy egyszerűen hozzávágnak az unokájukhoz egy Instagram linket, hogy görgessél vissza pár tízezret, picinyem. „Nagyi, melyik pláza toalettjében látszanak itt a fejed mellett a csövek?” – kérdezheti a kisded, mire rá lehet majd vágni, hogy „az igazából az Eiffel-torony, csak kitakarja a sörényem”.