Izé

Nem tudsz mindig magadról dumálni – még akkor sem, ha szeretnéd. Muszáj másokról is. Olyanokról, akik éppen nincsenek itt. De képes vagy-e ezt úgy megtenni, hogy ne süllyedj el szégyenedben, és ne köss ki fekvőgipszben, ha ők meghallják mégis?

„Mindennap órákig dumáltunk. Igaz, a végén ugyanarról századszor… Most pedig egyszerűen nincs mit mondanom, szóval hetek óta nem keresem, nem hívom. Szörnyű ember vagyok?” – szegezi nekem a kérdést Borka, miközben zsebre dugott kézzel mered a távolba.