„Hát persze, hogy megérdemlem!” – vághatod rá némileg sértődötten. Pedig ha boldog lennél, eleve nem sértődnél meg. Nekem például volt egy csomó abszolút igazságként elfogadott előfeltételezésem a világról, ami alapjában véve megakadályozta, hogy az legyek, viszont egyre sértődékenyebbé tett.
Csúnyán beszélek. Nem nagyon; talán csak azt hangoztatom a kelleténél gyakrabban, hogy „faszom”. Nem szégyellem, de nem is dicsekszem vele. Az egyetlen dolog, ami zavar a közönségesnek bélyegzett szavakkal kapcsolatban, hogy álszent módon viszonyul hozzájuk egy csomó ember. Most mondanám, hogy leszophatnak, de lányként ez kevéssé elegáns, lássuk be.
„Vettem egy ilyen okostelefont, azt’ buta, mint a seggem, érted? Adtam érte egy csomó pénzt, erre mit csinál? Csak angolul ír ki dolgokat. Ideges leszek rá, elkezdem össze-vissza nyomogatni, azt’ még több mindent ír ki…” – panaszkodik a medence szélébe kapaszkodva Karesz, a tetovált kopasz.
"Gondoljunk csak a pár éve még véglegesnek gondolt vámpíradóztatási megoldásra az Egyszerűsített VérAlvadásra (EVA). Ez a rossz emlékű kísérlet nem volt jó másra, mint egy csomó magyar vállalkozó trombózisban elhalálozására, mivel az APEH nem volt beavatva, hogy ez voltaképpen vámpíroknak szánt adónem."
