„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap délután, ez fogalmazódott meg bennem. Az otthoni fenyőillat után magamba szívhattam az idegen, mégis ismerős ablakokon kiszivárgó olajgőz bukéját, a városszéli erdő semmivel össze nem téveszthető, hűvös levegőjét, meg a saját, ajándékba kapott parfümöm aromáját. A szabadság egyszerre ezerféle szagát. Az „ott vagyok, ahol jólesik” érzékekkel közvetített lenyomatát.
A jó öreg hőmérő szomorúan gubbaszt az ablakkeret külső felén: már senkit sem érdekel, mit mesél. Kissé pontatlan szegény, mert rásüt a nap, vagy éppen túlzott árnyékban van. Az internet tette őt munkanélkülivé, mely akár egy undok vihart is képszerűen becsempész a falak közé.
„A hájasok mániája, hogy mindig melegük van” – magyarázza az egyik, majd ideges mozdulattal bezárja az ablakot, amit fél perce nyitottam ki. Folyik rólam a víz, a sértést már föl sem veszem. A szóról egyébként is a sertés jut eszembe. „Röff-röff, koca!” – tódítja a másik, és gusztustalan torokhanggal tetézi.
Készítsd el percek alatt!
vagy én alsógatyát a fürdőköppeny alá ;)