Izé

Éktelen zajra ébredtem valamelyik reggel. Fűrészelés és puffogás hallatszott kintről, bentről pedig anya zsörtölődése. „Alig tudott aludni ez a szegény gyerek!” – aggódott, mert a nyolc órakor kezdődő ramazuri előtt fél négykor még nagyban toltam a melót. Aztán elhadarta apának, mi ez az egész: a szomszéd kivágatja a kert végében lévő fáit, mert „zavarják a rigók”. Néhány másodpercig nem tudtam, hogy ez valóság-e, vagy egy hülye álom.

El tudod képzelni, hogy a főút menti zöldséges elzáratlanul, elkerítetlenül és őrizetlenül hagyja a portékáját éjjelente? Hogy a táskádat – benne a pénztárcáddal, a telefonoddal és a fényképeződdel – hosszú órákra nyugodtan a hátad mögött felejtheted, mert nincs veszélyben?

„Mindennap órákig dumáltunk. Igaz, a végén ugyanarról századszor… Most pedig egyszerűen nincs mit mondanom, szóval hetek óta nem keresem, nem hívom. Szörnyű ember vagyok?” – szegezi nekem a kérdést Borka, miközben zsebre dugott kézzel mered a távolba.

Bill Wiese, egy átlagos amerikai ingatlanügynök megrázó élményt élt át 1998.november 23-án, hajnali 3 órakor: elragadtatott a pokolba. A sokkoló tapasztalat után azt a feladatot kapta JÉZUSTÓL, hogy mondja el minden embernek a földön: a Pokol valóságos hely, és odakerülhetünk.