„Valaki kolbászt eszik…” – szimatoltam a levegőbe a Krakkóból hazafelé igyekvő buszon, ami majdnem ott hagyott. „Á, ez szerintem csak a lábam!” – vágta rá útitársam, aki épp akkor vette le a cipőjét. Szóval ennyit gyalogoltunk Lengyelország második legnagyobb városában, és élveztük minden egyes percét. Na, jó, majdnem mindet, de bevallom a rosszabbakat is.
„Élő adásban káromkodott” – írták Szebeni Istvánról, aki saját karrierje kettétörésének tíz kínos másodpercében éppen otthon durmolt. A médiában így ér utol a végzet: az egyik napon még biztos kenyeret adó, sőt talán dicső pozíciót élvezhetsz, a következőn pedig arra ébredsz, hogy valaki valamiért egy laza bazmeggel kitörölte a múltad, és ellehetetlenítette a jelened.
Hatalmas betűk, még nagyobb képek - így néz ki a legfrissebb Facebook-verzió, mely nyilvánvalóan debileknek készült. Egy-két hírfolyam-bejegyzés fér el az egész képernyőn, ráadásul közéjük rengeteg hirdetés vegyül. Három napja „élvezem” a közösségi portál új felületét, le is szoktam ismerőseim életének követéséről.
Óriási szemét meresztgetve élvezi az ízeket. A Madagaszkárból riszáló Julianként ismert állatka titka, hogy aranyos külleme ellenére méregfoga van. Éppen ezért háziállatnak nem ajánlják, bár amint látható, igen könnyű boldoggá tenni.
Hatalmas, szőrmebéléses csizmában és a lehető legtélibb kabátban vonult végig az utcán Szilvike. Élvezte, hogy a lábbeli vattapamacsszerű bojtjai minden lépésnél körültáncolják, nyakát pedig óriási műprém melegíti. Patakokban folyt róla a víz az enyhe őszi délutánon, de holmi időjárás nem parancsolhatott neki.
