Izé

Valaki egyszerű sznobizmusból nem hajlandó ruhát vásárolni a hipermarketekben, más nem találja elég divatosnak ezeket, az előítélet pedig az, hogy a minősége sem túl jó a Lidlben, Aldiban vagy Tescóban vett ruházati termékeknek. Megkérdeztünk szakértőket, laikusokat, és megkerestük a kereskedőket.

Antiszociális? Nem. Aszociális? Az sem. Mizantróp? Dehogy! Introvertált? Hát… esetleg, de a köznyelvnek ezt is sikerült felruháznia negatív jelentéssel. Pedig szerintem nem rossz, hogy csupán szökőévente csevegek a kommunikáció folyamatának kedvéért. Cserébe elvárom másoktól, hogy konkrét mondanivaló híján hagyjanak békén. Az emberiség jelentős részének szemében beképzelt állatnak tűnök, akivel nem lehet beszélgetni – ez alkalomadtán még szórakoztat is.

Éktelen zajra ébredtem valamelyik reggel. Fűrészelés és puffogás hallatszott kintről, bentről pedig anya zsörtölődése. „Alig tudott aludni ez a szegény gyerek!” – aggódott, mert a nyolc órakor kezdődő ramazuri előtt fél négykor még nagyban toltam a melót. Aztán elhadarta apának, mi ez az egész: a szomszéd kivágatja a kert végében lévő fáit, mert „zavarják a rigók”. Néhány másodpercig nem tudtam, hogy ez valóság-e, vagy egy hülye álom.

„Valaki kolbászt eszik…” – szimatoltam a levegőbe a Krakkóból hazafelé igyekvő buszon, ami majdnem ott hagyott. „Á, ez szerintem csak a lábam!” – vágta rá útitársam, aki épp akkor vette le a cipőjét. Szóval ennyit gyalogoltunk Lengyelország második legnagyobb városában, és élveztük minden egyes percét. Na, jó, majdnem mindet, de bevallom a rosszabbakat is.

A közelmúltban két olyan helyzettel is szembesültem, amikor elvileg felnőtt emberek mással adattak át nekem egy szerintük konfliktusgyanús üzenetet. Magyarán szaladtak az óvó nénihez, hogy szóljon már rám, legyen szíves. Ahelyett, hogy közvetlenül velem rendezték volna az ügyet. Próbálom megérteni őket, de nem megy.

Kétféle ember van: az egyik beszél a munkáról, a másik meg csinálja. Többkörös interjúk, monoton meetingek, félórás telefonbeszélgetések, terjengős levelezések… Úgy tapasztaltam, hogy semelyiknek sincs értelme. Mert aki tudja, mit akar rám bízni, röviden és velősen közli. Aki pedig nem tudja, azzal minek csevegni?

Az egyik legelcsépeltebb közhely a külföldi munkavállalást ellenzők körében az, hogy aki másik országban képzeli el a jövőjét, az a könnyebb megoldást választja. Nos, aki elolvassa Erika németországi történetét, aligha gondolja majd ezt, ő ugyanis alaposan megharcolt azért, hogy mostanra elmondhassa: megtalálta a helyét és már tudja, hol a jövője.

Bíró Ica születésnapi bulit rendezett a kutyájának, amire más kutyák is eljöttek, egy nagyobb testű eb pedig úgy rávakkantott Bíró kutyájára, hogy infarktusban szörnyethalt

Ahhoz, hogy a szerelmi (és akár baráti) kapcsolataink rendben legyenek a másik nemmel, el kell felejtenünk a gondolatok és szavak csűrését és csavarását és érdemes a vágyaink helyett a kvintesszenciáját kivonatolni a mondandójuknak, így mindig tökéletes lesz a csaj-pasi fordítás.

Kirúgták a Blikk egyik újságíróját, miután Facebook-bejegyzésében összefekvésnek titulálta a kettős nemi erőszakot, és lesunázta annak áldozatát. „Majd máskor nem iszod ájultra magad, ribi!” – tette hozzá. Droppa Gergely később törölte a posztot, aztán bocsánatért esedezett. Én nem fogok, amiért korábbi szavaival értek egyet.