Kétségbeesetten kapkodtam a számítógép előtt. Hajnali öt is elmúlt. Hiába nem álltam fel a jó ég tudja, mióta, sehol sem tartottam a munkával. Egyszerre kellett volna írnom, szerkesztenem meg fordítanom, ráadásul tudtam, hogy néhány óra múlva elutazom. Már azon gondolkodtam, hogy magammal viszem a laptopom, így a kétnapos kirándulásból másfelet végigmelózhatok – hol találok közben szélessávú netet? HOL? –, amikor felébredtem a rémálomból.
Lábra sem tudott állni és ideje 95 százalékában ágyhoz kötött volt Ella Woodward, akinek az idegrendszerét támadta meg egy ritka betegség. Miután a gyógyszerek nem segítettek rajta, a saját kezébe vette a sorsát. Ma már makkegészséges, és másoknak ad tanácsot.
„Hát… remélem, ez a kenőcs segít!” – mondta aggodalmas képpel a patikus. „Baaazmeg!” – vette le lassított felvételként a szemüvegét az egyébként kifinomult nyugdíjas hölgy prototípusát megtestesítő némettanárom. Merthogy van három apró lyuk az arcomon. Egyszer meg kikaptam a lábszáramból egy több centis darabot. Még a pihéket is irtottam eddig, de mindezt ideje átgondolnom.
„Addig rágta a fülem, amíg be nem adtam a derekam!” – mondja pirulva a lány, majd ábrándos tekintettel a lovagjára pillant. Akire nemrég még azt mondta, hogy unalmas idióta. Még a barátnőket is megkérte, segítsenek levakarni, mert egyedül nem bírja. Aztán átkattant valami, és hirtelenjében Adonisszá változott a nemkívánatos marha; a „könyörgök, felejts már el”-t pedig felváltotta a holtomiglan, holtodiglan. A közönségnek meg illik úgy tenni, mintha ez mindig is így lett volna.
Felnőtt emberek, akik mindennap felelős döntéseket hoznak otthon és a munkahelyen, egyetlen pillanat alatt durcás óvodássá lesznek. Átkapcsolnak se lát, se hall üzemmódba, ha kritika éri őket. Személyük elleni támadásnak veszik, amikor szólnak nekik: valami nem stimmel. És arra a következtetésre jutnak, hogy velük minden oké, csak a világ egyre szemetebb.
„Leszarom a bankot, inkább rocksztár leszek!” – újságolta az egyik. „Nem engednek el egyetemre a munkahelyemről, pedig végre azt tanulom, ami az álmom. Felmondok!” – közölte a másik. Mindketten a barátaim. Huszonéves lányokról van szó, akik a hagyományos elvárásokra fittyet hányva, környezetükkel és saját magukkal is megküzdve vállalják: másra vágynak, mint néhány éve vagy akár hónapja. Megkattantak? Talán, de én bírom az ilyen arcokat.
A recept egyszerű: fogd a telefonod, majd (ne) villantsd a pofádba a vakut. Közvetlenül vagy tükörből is jó. Utazáskor pedig még véletlenül se nyomd idegenek kezébe a fényképezőt azzal a szöveggel, hogy „photo, please”, ha kartávolságból bármilyen nevezetességnél meg tudod magadat örökíteni. A „selfie” igazából nem arról szól, hogy milyen vagy – hanem arról, hogy milyennek szeretnél látszani.
Mindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj is lehetne, akinek történetei reményt nyújtanak az élet útvesztőiben nehezen boldoguló nőknek. Ehelyett két lábon járó közhelygyűjtemény – afféle megelevenedett sztereotípia-halmaz, akinek nincs munkája, más neveli a gyerekeit, és folyton azon jár az esze, hogyan tudna egy minél rendszeresebben használható farokra szert tenni. Helen Fielding legújabb kötetéből, a Mad About The Boy-ból legalábbis ez derül ki.
Kedves, vicces és szórakoztató a Coming Out. Csak éppen a melegek világához nincs köze, pedig elvileg hazánk első „buzis” mozijának indult. Azt üzeni, hogy a homoszexualitás egy alapos fejbeütéssel véglegesen gyógyítható: nem kell aggódni, a második odacsapás után sem kattan vissza a gomb, sosem áll többé szőrös popsik látványára a péló.
2013. 11. 29. 11:27 |
celeb |
(x) |
1465 |
...a „mai fiatalok” nagyszülőként nem fekete-fehér, tupíros-galléros műtermi képeket mutogatnak majd az aprónépnek, hanem előnyösre nyaktekerített selfie-ket. Vagy egyszerűen hozzávágnak az unokájukhoz egy Instagram linket, hogy görgessél vissza pár tízezret, picinyem. „Nagyi, melyik pláza toalettjében látszanak itt a fejed mellett a csövek?” – kérdezheti a kisded, mire rá lehet majd vágni, hogy „az igazából az Eiffel-torony, csak kitakarja a sörényem”.