Izé

De nekem van pofám, méghozzá nem is kicsi, úgyhogy most végre megtudhatod. Rám akarod majd borítani az asztalt miatta, előre szólok.

Kezdjük ott, hogy méltatlan helyzet szerintem nincsen. Azért írtam idézőjelben. Mindennek oka és célja van, amit meg kell élned. Erről szoktak megfeledkezni a díszbarátok és az önjelölt guruk, akik kézzel-lábbal ösztönöznének a továbblépésre. Márpedig erőnek erejével nem léphet tovább, aki nem áll készen.

Öt izé, hat akármi, hét kárikittyom. Könnyen fogyasztható női anyagok tizenvalahány perc alatt, futószalagon. Megírtam belőlük legalább kétezer darabot. Azt hittem, az ötletek egyszer majd elfogynak, ám egy e-mail piszkozatban még mindig végiggörgethetetlenül sok vár a sorára. Mégsem érdekel olyan munkalehetőség, ahol ez lenne a feladat. Merthogy…

Hogyan látod magad öt év múlva?” – kérdezték tőlem. „Boldognak. Úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek” – vágtam rá teljes természetességgel. Szerintem nyilvánvaló volt a válasz, az asztal másik végéről viszont úgy néztek rám, mint valami eltévedt E. T.-re.

Bruce Jenner nőként folytatja. Nincs könnyű dolga. Olyan korban vállalta ezt a feladatot, amikor Botticelli Vénuszát tízből kilencen elküldenék mellnagyobbításra és zsírleszívásra, de még úgy is szétretusálnák, mielőtt rátennék valami színes-szagos magazin címlapjára.

Társadalmunk valamiért úgy működik, hogy a hülyeségre még nagyobb hülyeséggel dívik felelni. Mintha attól helyrebillenne az egyensúly, és győzne a rossz fölött a jó. Én meg csak lesek – például az ilyen mekis-szoptatós történetek hallatán –, hogy mégis melyik bolygón vagyok.

Nálam valami fordítva van bekötve. Sosem bírtam felfogni, hogy az emberek nagy része miért nem mondja ki egyszerűen, amit gondol és érez. Ráadásul feltételezi, hogy mindenki más is ugyanígy van ezzel, így ők együtt egy elfojtásokkal teli, művigyorral terhes társadalmat hívnak életre.

Nézem, látom, mégsem értem. Szeretnék megvilágosodni, rádöbbenni, ítéletet mondani, de nem megy. Arról a női magatartásformáról beszélek, amelyik lehetővé teszi, hogy „majdnem-erőszak” történjen. Amikor a befogadó princípium megtestesítője inkább a másik arcába hajolva magyaráz ahelyett, hogy lerúgná magáról a fenébe.