Amikor néhány méterrel előtted Calvin Harris bűvöli a villogó fények mögé rejtett keverőpultot, mögötted pedig tóparti tűzijáték ropog, felmerül a kérdés: merre pislogj? Én a váltakozó stratégiát választottam életem egyik legjobb estéjén, a Balaton Soundon.
„Vazze, ide se mehetünk be…” – révedt Dani a nemzeti dohánybolt sötétített üvege fölött kinyúló cégérre. A tizennyolcas karika kesernyés félmosolyra késztette. „Ja, de minek mennénk? Anyáék hoznak ukránból cigit. Jut neked is” – válaszolta a hajszálnyival idősebb és tapasztaltabb Jani. Ő a tizenötödik születésnapját ünnepelte nemrég.
Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.
Már kisgyermekkorban anyának készülünk? Milyen egy kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat?
„Nem adom a pasimat!” – sziszegte fogai között Lejla, s gyanakodva pislogott mindenkire, aki szóba állt választottjával. Szerette volna elhinni, hogy kelendő az ő mackókája. Úgy érezte, párkapcsolata az egyetlen vagyona; márpedig csak az lehet igazán értékes, amit más is annak tart.
Allergia esetén nem megoldás, ha „kopasz” állatot választ, ahogy az sem, ha egyedül antihisztaminnal próbálkozik.
„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.
„Siess, Mackókám! Még le akarom borotválni a lábam vacsi előtt, mert úgy nézek ki, mint egy jeti!” – kiáltotta a lány az ajtó tömör anyagába, mely halk rotyogtatás ritmusára, mély hangon válaszolta: „bébi, tudod, hogy a kávétól mindig rám jön a szapora…”
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
