Lábra sem tudott állni és ideje 95 százalékában ágyhoz kötött volt Ella Woodward, akinek az idegrendszerét támadta meg egy ritka betegség. Miután a gyógyszerek nem segítettek rajta, a saját kezébe vette a sorsát. Ma már makkegészséges, és másoknak ad tanácsot.
A dohányosok között is akad, akit szeretek és tisztelek. Mégsem tudok igazán mély emberi kapcsolatot elképzelni egyikükkel sem, mert mindig lesz közöttünk egy gát. Áttörhetetlen.
Egy nemrégiben készült felmérés kimutatta, hogy az emberek közel kétharmada szerint azokat a nőket, akik már nincsenek termékeny korban, nem lenne szabad mesterséges megtermékenyítéssel hozzásegíteni a gyermekvállaláshoz. A megkérdezettek negyede úgy véli, hogy nőknél 40, férfiaknál pedig 43 év az a határ, ami fölött már nem tanácsos gyereket vállalni.
Van saját személyi edződ, dietetikusod, stylistod, sőt pszichológusod és alternatív gyógyászod is. De mégis máshoz fordulsz, másnak fizetsz, más tanácsát fogadod meg. Mástól várod el, hogy megmondja, mi a jó neked. Pedig az, aki mindenkinél jobban tudja a választ az összes kérdésedre, veled együtt született. Kevésbé költőien úgy is súghatnám, hogy te vagy az, bazmeg.
Mindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj is lehetne, akinek történetei reményt nyújtanak az élet útvesztőiben nehezen boldoguló nőknek. Ehelyett két lábon járó közhelygyűjtemény – afféle megelevenedett sztereotípia-halmaz, akinek nincs munkája, más neveli a gyerekeit, és folyton azon jár az esze, hogyan tudna egy minél rendszeresebben használható farokra szert tenni. Helen Fielding legújabb kötetéből, a Mad About The Boy-ból legalábbis ez derül ki.
Bár a naptár nem mérvadó az életemben – tökmindegy, elseje van-e vagy tizenhetedike, szerda vagy péntek –, a szilveszter mégis egy pillanatnyi megállásra késztet. Főleg akkor, ha minden eddiginél eseménydúsabb, káprázatosabb, fantasztikusabb, tehát szuperebblatívuszokért kiáltó esztendő áll mögöttem. Elképesztő utat jártam be fejben és kilométerben.
A „hogy aludtál?” kérdésre még egy kicsit nehezen emészthető válasz a „kilencvenöt százalékosan”. A „milyen napod volt?”-ra pedig talán nem azt várja az ember, hogy „elég aktív, tizenegyezer ötszázas”. Mármint annyi lépéses, tetszik tudni. Mert én a karácsonyi ajándékom segítségével már ilyeneket bírok mondani. Wittie, a félujjnyi kütyü foglalkozását tekintve aktivitásmérő, így nem meglepő, hogy éjjel-nappal szeret mérni.
A baba három és fél hónappal korábban született a vártnál, mindössze 680 grammal. Édesapja fotográfus, így megörökítette koraszülött kisfia egészségért vívott harcát, felesége odaadó gondoskodását, a kórházi személyzet kitartó munkáját...
„Szívesen átengedek a kommunikáció szakosok szemináriumából egy órát, lenne kedve hozzá?” – kérdezte egykori tanárom, Zöldi László szerdán. Én pedig magamat is meglepő lelkesedéssel vágtam rá: hogyne, persze! Mintha nem az oktatói, előadói szerepet tartottam volna a lényemtől legtávolabb állónak egész életemben…
7 meglepő és/vagy használható tanács pszichológustól ahhoz, hogy működjön egy tartós kapcsolat. A téma egyébként nem csak úgy általában a párkapcsolati élet, hanem az, hogy hogyan lehet a kapcsolatokat működőképessé tenni akkor, amikor a kezdeti szenvedély már múlóban vagy teljesen elmúlt, a felek pedig egyre távolabb sodródnak egymástól, és dolgozni kell azért, hogy a közös élet továbbra is boldogságot okozzon mindkét félnek.
