„Nem hiszem el, hogy már megint ideszarik ez a kis mocsadék!” - dühöngött Takács papa a nappaliban. A húsvéti locsolkodás miatt harmadnapos férfi összeráncolt homlokkal, enyhén vicsorogva meredt a lába előtt éppen bogyósorozatot gyártó törpenyúlra.
„Azért vannak itt könnyen dugható lányok” - állapította meg fennhangon egy szemüveges hímgólya, akit ránézésre még csak az akné fektetett két vállra. A szüleim egymásra bámultak, majd pókerarccal beszálltak a kocsiba. Azért jöttek, hogy hazavigyenek a táborból - a tervezettnél egy nappal hamarabb.
Jövő héttől már a közönség is láthatja a elefántborjút, amelynek nevét szavazással döntik el.
Tizennyolc cikk két nyelven - „mindössze” ennyit kértek tőlem holmi háromsoros, sok címzettes válaszlevélben. Mondanom sem kell: tök ingyen. Ha napokon belül teljesítem, csöppnyi esélyt kapok egy talán létező pozíció betöltésére. Vagy egy leszek a több tucat palimadár közül, akik örömmel biztosítják a potya tartalomhegyeket.
Ha összedobsz egy blogposztot, újságírónak nevezheted magad. Kedvenc dalod refrénjének megértésekor átfut az agyadon, hogy fordítónak kellene állnod. Pontosan kettévágott zsömléd pedig a mérnöki pálya lehetőségét villantja fel előtted. De „online marketing specialistának” szegődni a legkönnyebb, mert ahhoz csak Facebook meg Google szükséges.
Négy patinás egyetemünk kommunikáció tanszéke egy emberként, közös állásfoglalásban jelentette ki: azért van szükség képzésük állami finanszírozására, hogy az újságírók ne nevezzék Bayer Zsolt módjára „kártékony állatoknak” a cigányokat, hiszen az roppant szakmaiatlan.
„Voltam ám tüntetni a tandíj ellen! Szégyellheti magát, aki nem…” – nézett végig a romkocsma asztaltársaságán Klotild. Csak azért hozta fel a témát, mert epedve várta, hogy megveregessék a vállát, amiért már húszévesen ilyen jó kis érdekérvényesítő állampolgár.
Az eb azt hiszi, senki sem látja a csínytevést… De óriásit téved, és a YouTube sztárja lesz!