Izé

Akciózó elefántpénisz fogadott a Facebook hírfolyamban. „Fúj, ez gusztustalan” – írta az egyik kommentelő, mire a másik beszólt neki, hogy csupán féltékeny, amiért ilyet vele nem csinálnak. A Nyíregyházi Állatpark új felvonást nyitott a közösségi média és a szexuális tabudöntögetés szövevényes színdarabjában.

6 év után került elő az óceánból a fényképezőgép. Hawaii partjainál veszett el, közel tízezer kilométerrel arrébb, Tajvanon találták meg a még működő masinát.

Giorgio telefonját nyomogatva caplatott a stégen át a sétahajóra. Magasról tett rá, hogy előtte tornyosul a Notre-Dame, meg körülötte hullámzik a Szajna. Csámcsogva lerogyott Mitsuko mellé, aki táblagépén keresztül szemlélte a tájat. Én pedig őket bámultam hitetlenkedve, mielőtt ráeszméltem volna a helyzet abszurditására.

Allergia esetén nem megoldás, ha „kopasz” állatot választ, ahogy az sem, ha egyedül antihisztaminnal próbálkozik.

„Én aztán kimaradok belőle!” – legyint Friderika, amikor megcsapja orrát az összefonódó emberi sorsok által termelt fekália semmivel össze nem téveszthető szaga. Amikor viszont megint belerángatja valaki a bűzölgő barnamártásba, a következő kérdést teszi föl magának: mi számít egyáltalán kavarásnak?

„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.

Az Oszakában élő 115 éves Okava Miszao esete azért foglalkoztatja a japán kutatókat, mert az általuk a hosszú élet titkának tartott három tulajdonságból csak kettővel rendelkezik: míg akaraterejére és kíváncsiságára nem lehet panasz, addig korántsem nevezhető társaságkedvelőnek.

A kutyák etetése sok szektára osztja a hazát. Bírja-e a zöldséget a kutya, mit ehet nyersen, és mi az átverés a tápokban? Kutyagasztronómia.