„Az implantátumokat fel fogják váltani az autológ sejtekkel és szövetekkel történő megoldások, ami gyakorlatilag a saját zsírszövet átültetését jelenti. Be tudjuk csapni a zsírsejteket, hogy ne vegyék észre a helyváltoztatást, és ne szívódjanak fel, azaz úgy viselkedjenek mintha eredeti helyükön maradnának. Vágás nélkül lehet dolgozni vele, csak pár tűszúrás az egész műtét. Ráadásul ez sokkal olcsóbb, mint az implantátumos módszer. 300-350 ccm-et lehet betölteni, és ha igény van rá, akkor még lehet rátölteni. 3-4 hét elteltével alakul ki a végső forma. Ráadásul ezt nem kell újra műteni, míg az implantátumokat 10 évente cserélni kell, még akkor is, ha nem okoznak panaszt.”
„Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma huszonkilenc, egy fő hiányzik” – hadarta Márk engedelmes hetesként az erkölcstanóra elején, majd a „hol van már megint?” kérdésre szemrebbenés nélkül hazudta: beteg szegény. Noha a lógós nebulót öt perccel azelőtt az iskolával szomszédos kisbolt mögött látta cigizni.
„Siess, Mackókám! Még le akarom borotválni a lábam vacsi előtt, mert úgy nézek ki, mint egy jeti!” – kiáltotta a lány az ajtó tömör anyagába, mely halk rotyogtatás ritmusára, mély hangon válaszolta: „bébi, tudod, hogy a kávétól mindig rám jön a szapora…”
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
Tizennyolc cikk két nyelven - „mindössze” ennyit kértek tőlem holmi háromsoros, sok címzettes válaszlevélben. Mondanom sem kell: tök ingyen. Ha napokon belül teljesítem, csöppnyi esélyt kapok egy talán létező pozíció betöltésére. Vagy egy leszek a több tucat palimadár közül, akik örömmel biztosítják a potya tartalomhegyeket.
A butikok ürességtől konganak. A kirakatok mögötti csillámvilágban magányosan ácsorognak az eladók. Magyarország luxusüzletei kifogynak a kuncsaftokból?
