Izé

Zsolti elmélyülten fixírozta barna lábfejét, miközben a járdán baktatott. Nem nézett se jobbra, se balra; a fürkésző tekintetek így is elkísérték mindenhova. Hallotta, hogy a közelítő tűsarkak léptei egyre gyorsulnak, majd az utca másik oldalán folytatódnak. „Tőlem aztán nem kell félned…” – gondolta sokadjára, de megszokta már, hogy senkit sem érdekel a „sötét” lelki világa.

"Szúnyogok születtek a Budapesti Állatkertben. A Mucindának, Bendulinónak, Parellicának keresztelt kis szárnyasok máris megcsípték az oda látogató kedves vendégeket. Lecsapni természetesen tilos őket. "