A Szigeten nem történt semmi. Az a fajta semmi, ami annyira szürke, hogy nehéz róla bármit is írni. A végén „szerencsére” akadt egy baromi rossz élmény: David Guetta az amúgy tök jó számainak békés egymás után pakolása helyett beizzított egy láncfűrészt, és az istennek sem akarta kikapcsolni. Csoda, hogy háromnegyed órán át bírtam hallgatni.
A felettem lakó szomszéd villamosmérnök, én pedig a kísérleti nyula vagyok. Mindig hallom, amikor teker valamit a mosdó alatt, olyankor az egekbe szökik a vérnyomásom. Szerintem áramot vezet a vízbe, attól lehetek rosszul. Hát mit csináljak, aranyom?
„Még fodrászhoz is mennem kell, a rosseb egye meg” – mérgelődött Emerencia néni halottak napja előtt. Pedig a férje akkor sem vette észre az új frizurát, amikor e világon járt. A sírnál gyülekező rokonok viszont jóval élesebb szeműek, előttük muszáj makulátlannak mutatkozni, amennyire csak lehet.
Az áruházi jégkrémevő illemleckéje
A fazon természetellenesen szétterpesztett lábakkal vesztegel a szupermarket pénztáránál, s hangosan cuppog egy kicsi és színes, gyerekeknek szánt jégkrémcsodán. Nyála komótosan a joghurtomra fröccsen, de a saját kezére is jut belőle bőven. „Mert megtehetem” – sugározza minden porcikája, mire rájövök, hogy megint rossz sorba álltam.
