„Utálatkönyv miért nincsen?” – kérdeztem költői jelleggel, miután kivégeztem néhány lélekemelő Müller Péter-kötetet. A válasz nyilvánvaló, persze: a közönyt és az ellenérzést nem kell tanulni, mert magától is megy az embernek.
„Bazinagy amcsi szekta, amiben benne van Tom Cruise és John Travolta” - ennyit tudtam a szcientológiáról összesen, amíg a New York Times bestseller-listáról rám nem kacsintott Jenna Miscavige Hill könyve. Az egyház fejének unokahúga elképesztően mocskos részleteket tárt napvilágra.
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
A könyvipar meztelenül, széttett lábakkal térdel a sarokban. Epedve várja, hogy vajon szájpecek, korbács, nyakörv vagy popsidugó kerül elő az újabb bestseller-várományosok soraiból. A szürke ötven árnyalata, valamint a folytatását jelentő két kötet átformálta a szórakoztató irodalmat.
A szürke ötven árnyalatának magyar változatában az Oroszlánkirály egy Lángoló szex című dalt ad elő, a főhősnő pedig „várakozásteljesen” harap az ajkába, s nem hiába, mert hamarosan jókora „döfést” kap. A fordító, Tótisz András saját megítélése szerint nem hibázott, noha egy kurva jó könyvből faragott csöpögős mamipornót.
„Nem szégyelli azt a csálé csecsét? Nyolcadikban ilyet csak az Afrika c. könyvben láttam a busman nőknél!” A kommentekből ítélve úgy tűnik, az embereknek fogalmuk sincs róla, hogyan kell egy huszonegy esztendős lány mellének állnia. Tele van a világ tökéletesre műtött, tizedmilliméterre egyforma szilikoncicikkel és mértani középpontban égnek meredő bimbókkal, de néha még ez sem elég.
