Giorgio telefonját nyomogatva caplatott a stégen át a sétahajóra. Magasról tett rá, hogy előtte tornyosul a Notre-Dame, meg körülötte hullámzik a Szajna. Csámcsogva lerogyott Mitsuko mellé, aki táblagépén keresztül szemlélte a tájat. Én pedig őket bámultam hitetlenkedve, mielőtt ráeszméltem volna a helyzet abszurditására.
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
„Ezek sírba tesznek! A szalvétagyűrű legalább két árnyalattal világosabb a köszönetajándék tasakjára szánt szalagocskánál!” – üvöltötte a végeláthatatlan nyakkendőhalmot próbálgató vőlegénye arcába Vicuska, aki tökéletes esküvőt akart.
Az ősköri vadászatoktól kezdve, a wiccákon és a kereszténység támadásán át, egészen az újjáéledésig...
„Elegem van, betelefonálok a tévébe!” – prüszkölte Teri, miután a vadul csörgő készülék kijelzőjén megpillantotta a szemétláda főbérlő nevét. A mocskos burzsuj az istennek sem akarja megérteni, hogy ételre is alig jut, nem még a fél év alatt felhalmozódott hátralékra.
