Ha megkérdeznék tőlem, szerintem melyik a legnehezebb dolog a párkeresésben, azt mondanám, az, hogyan lehet túlélni egy szakítást úgy, hogy utána újra bízni tudjunk.
Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks. Azon húzta fel magát, hogy bevásárláskor a pénztáros az előtte sorban álló vásárlóval becsmérlő pillantásokat vetett a felső-középkategóriás táskájára, s őt méregetve megbeszélték, milyen derék dolog magánintézmény helyett az állami iskola. Most az egész világ a tollas fruskát utálja. Szerintem meg érdemes elgondolkodni azon, ami bántja.
Csúnyán beszélek. Nem nagyon; talán csak azt hangoztatom a kelleténél gyakrabban, hogy „faszom”. Nem szégyellem, de nem is dicsekszem vele. Az egyetlen dolog, ami zavar a közönségesnek bélyegzett szavakkal kapcsolatban, hogy álszent módon viszonyul hozzájuk egy csomó ember. Most mondanám, hogy leszophatnak, de lányként ez kevéssé elegáns, lássuk be.
Vannak témák, amiktől az asztaltársaság férfi tagjainak üvegessé válik a tekintete és elkalandozik a figyelme. Hölgyeim, ha rákezdünk a következő 10 témára, akkor a legtöbb esetben ne lepődjünk meg, ha elmennek venni még egy sört. Vagy messzebb.
„Az meg nálam végképp kivágta a biztosítékot, amikor valamelyik közkedvelt női magazinban azt olvastam: a hüvelyi orgazmus egy magasabb rendű orgazmus. Hát normális dolog ilyet kijelenteni? A nők mindössze 25-30 százaléka képes csak orgazmusra, ezen belül a 90 százalékuk csak a csiklóorgazmust éli át, de ne tekintse sikerélménynek, mert ez csupán alacsonyabb rendű orgazmus?”
