Izé

Rékasi Károly egy megkergült középkorú férfi, aki a farka után menve kilépett a közel harmincéves házasságából. Pikali Gerda egy gátlástalan, gaz csábító. Détár Enikő pedig a hoppon maradt mintafeleség, aki egy ország sajnálkozásának közepette próbál talpon maradni. A botrányt kiáltó népítélet szerint legalábbis. De miért lenne minden ennyire fekete-fehér?

Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks. Azon húzta fel magát, hogy bevásárláskor a pénztáros az előtte sorban álló vásárlóval becsmérlő pillantásokat vetett a felső-középkategóriás táskájára, s őt méregetve megbeszélték, milyen derék dolog magánintézmény helyett az állami iskola. Most az egész világ a tollas fruskát utálja. Szerintem meg érdemes elgondolkodni azon, ami bántja.

Blikk, Story, Best és Hot! – ezek jelentették a szokásos bulváradagomat. Melléjük csaphatom még a Glamourt, a Joy-t meg a Cosmopolitant, mert nélkülük sem volt számomra élet az élet. Kiskamasz koromtól fogva mindig nagyon vártam a megjelenésüket, most meg olvasatlanul hevernek körülöttem. Mi a fene történt velem?

Apukám éppen annyival idősebb nálam, mint Vajna Tímeánál újdonsült férje, Andy. Ez számszerűsítve harmincnyolcat jelent, ami kispálya Faludy György és Fanny hatvanötös – és furcsamód hitelesebb – magyar celebrekordjához képest. Egy ideje tudatosan próbálom félretenni az előítéleteimet. Basszus, ilyenkor nehezen megy.

„Ennyi?” – kérdeztem hitetlenkedve, miután meghallgattam a lázadó popdíva legújabb számát. Két és fél évig kellett várni rá, de nem lett több holmi közepes rádiódalnál. A tegnap debütált klipben pedig egy kéz alakú melltartó a legdurvább. Azóta is egy százas csomagnyi papír zsebkendő társaságában heverem ki a csalódást.

Hogy vagy? Mi újság? A sablonkérdés mindenkit legalább naponta egyszer utolér. Engem is. Az utóbb időben viszont észrevettem valamit: minél jobban érzem magam a bőrömben, és minél pozitívabb dolgok történnek velem, annál rövidebben válaszolok erre. Az emberi kommunikáció elvárt célja ugyanis mintha többnyire a közös siránkozás lenne.

Kedves szatír! Miután péntek délután a nyílt utcán kellett félreugranom a combomra célzott kéjsugarad elől, remélem, nem bánod a tegező formulát. Egyébként sem úgy tűnt, mintha bármit is bánnál. Legföljebb azt bántad volna, ha senki sem látja bőszen játszott egykezes szonátád.