Jövő héttől már a közönség is láthatja a elefántborjút, amelynek nevét szavazással döntik el.
„És a másik egy százalék?” - kérdezte a könyvelőm így adóbevallás idején. „Hát az inkább maradjon a NAV-é…” - válaszoltam félmosollyal és őszintén. Mert bár reformátusnak kereszteltek, nincs az az egyház, amelyiknek akár egy fillért is adnék. A hit ugyanis számomra sokkal összetettebb jelenség.
Jó édesen és sósan, hidegen és melegen, és ezzel-azzal megszórva villámgyorsan egy komplett vacsora illúzióját kelti az amerikai palacsinta.
Tizennyolc cikk két nyelven - „mindössze” ennyit kértek tőlem holmi háromsoros, sok címzettes válaszlevélben. Mondanom sem kell: tök ingyen. Ha napokon belül teljesítem, csöppnyi esélyt kapok egy talán létező pozíció betöltésére. Vagy egy leszek a több tucat palimadár közül, akik örömmel biztosítják a potya tartalomhegyeket.
A butikok ürességtől konganak. A kirakatok mögötti csillámvilágban magányosan ácsorognak az eladók. Magyarország luxusüzletei kifogynak a kuncsaftokból?
„Fenemód jóképű vagyok, ráadásul okos is, a humorom pedig visszafoghatatlanul sziporkázik” - sugallja minden nőnemű élőlény felé Vendel, aki főleg a közösségi média közbeiktatásával érzi magát nyeregben. Úgy véli, szívdöglesztő mivolta női sóhajokkal kísért lájkzáporra ítéli, s a jövőben nemcsak a számítógép előtt szeretne önjelölt kaszanovaként tündökölni.
Négy patinás egyetemünk kommunikáció tanszéke egy emberként, közös állásfoglalásban jelentette ki: azért van szükség képzésük állami finanszírozására, hogy az újságírók ne nevezzék Bayer Zsolt módjára „kártékony állatoknak” a cigányokat, hiszen az roppant szakmaiatlan.
