Amikor mondasz egy viccet, de senki sem nevet. Amikor felveszel egy ruhát, s összesúgnak mögötted. Amikor szólsz valami nagyon okosat, ám a többiek csak legyintenek. Amikor szenvedsz, mert valami nem megy neked, és a körülötted lévők röhögve rávágják: dehogynem… Akkor talán ideje alaposabban megismerkedni a lényeddel. Különben azok közé fogsz tartozni, akik egy idegennel élnek közös testben.
Ha rossz testhelyzetben űzöd az ipart, úgy fogsz köhögni, mint egy dickens-i árva – figyelmeztet az orális szex kapcsán az amerikai Cosmopolitan portálja. Egy kis erotikával bármit eladhatóvá lehet varázsolni, ugye – sokkal meg pláne. Sőt, a szimplán közönséges hangvétel is csodákra képes, amikor azt a fránya kattintásszámot növelni kéne. Igen ám, de mi a helyzet akkor, ha a szex nem csupán eszköz, hanem maga a nagybetűs téma, egy cikk alfája és ó-meg-á-ja?
Talán te is azok táborába tartozol, akik nyár után már nehezen kezdenek neki a sportolásnak? Nem is csoda, hiszen minél hamarabb sötétedik vagy hidegebbek lesznek a napok, annál kevésbé szeretünk kimozdulni otthonról. Pár jó tanáccsal, ugyanolyan fittek lehetünk ősszel és télen is, mint a napsütéses, nyári, meleg napokon.
Éktelen zajra ébredtem valamelyik reggel. Fűrészelés és puffogás hallatszott kintről, bentről pedig anya zsörtölődése. „Alig tudott aludni ez a szegény gyerek!” – aggódott, mert a nyolc órakor kezdődő ramazuri előtt fél négykor még nagyban toltam a melót. Aztán elhadarta apának, mi ez az egész: a szomszéd kivágatja a kert végében lévő fáit, mert „zavarják a rigók”. Néhány másodpercig nem tudtam, hogy ez valóság-e, vagy egy hülye álom.
Ha megkérdeznék tőlem, szerintem melyik a legnehezebb dolog a párkeresésben, azt mondanám, az, hogyan lehet túlélni egy szakítást úgy, hogy utána újra bízni tudjunk.
Rékasi Károly egy megkergült középkorú férfi, aki a farka után menve kilépett a közel harmincéves házasságából. Pikali Gerda egy gátlástalan, gaz csábító. Détár Enikő pedig a hoppon maradt mintafeleség, aki egy ország sajnálkozásának közepette próbál talpon maradni. A botrányt kiáltó népítélet szerint legalábbis. De miért lenne minden ennyire fekete-fehér?
Ezzel a címmel közölte gondolatait egy tehetős családból származó fősulis lány, Rachael Sacks. Azon húzta fel magát, hogy bevásárláskor a pénztáros az előtte sorban álló vásárlóval becsmérlő pillantásokat vetett a felső-középkategóriás táskájára, s őt méregetve megbeszélték, milyen derék dolog magánintézmény helyett az állami iskola. Most az egész világ a tollas fruskát utálja. Szerintem meg érdemes elgondolkodni azon, ami bántja.
„Szívesen átengedek a kommunikáció szakosok szemináriumából egy órát, lenne kedve hozzá?” – kérdezte egykori tanárom, Zöldi László szerdán. Én pedig magamat is meglepő lelkesedéssel vágtam rá: hogyne, persze! Mintha nem az oktatói, előadói szerepet tartottam volna a lényemtől legtávolabb állónak egész életemben…
„Minek? Úgyis mindben nagy a segged!” – rivallt a fiú a lányra, miután az egy bolt előtt közölte, hogy nadrágot próbálna. A babaarcú csaj, akinek cingár combocskái között összeszorított állapotban is át lehetett volna dugni egy méretes barackot, mégis megállt a kirakat előtt és tétovázott. Mire alacsony, köpcös, kopaszodó partnere elrángatta onnan a csuklójánál fogva.
Csúnyán beszélek. Nem nagyon; talán csak azt hangoztatom a kelleténél gyakrabban, hogy „faszom”. Nem szégyellem, de nem is dicsekszem vele. Az egyetlen dolog, ami zavar a közönségesnek bélyegzett szavakkal kapcsolatban, hogy álszent módon viszonyul hozzájuk egy csomó ember. Most mondanám, hogy leszophatnak, de lányként ez kevéssé elegáns, lássuk be.
