Itt az útmutató, melyik kód mit takar a tojásokon

Olvasási idő kb. 5 perc

Nyilván önt is befolyásolják tojásvásárlás során a csomagoláson gondosan elhelyezett „bio”, "házi", "friss" vagy a "farm" feliratok - pedig ezek önmagukban még nem garantálnak semmit. Csak ez alapján még ne higgye el, hogy valóban bio tojást vagy szabadon tartott, a mezőkön boldogan rohangáló tyúkok tojását eszi, mert ezek igazságtartalma nem a dobozfeliratokon múlik. Sokkal fontosabb a tojáson lévő kód, ez alapján ugyanis biztos lehet benne, hogy azt kapja, amire számít. Ha a karácsonyi süteményekbe már ilyet tenne, nyomtassa ki a táblázatot, amit összeállíttounk, hogy annak segítségével, ki tudjon igazodni a tojások között!

Tipp: hiába árulja kendős néni a piacon mélyalmosként a tojást, ha a kódja 3-as számmal kezdődik, az ugyanaz a ketreces tojás lesz, ami a hiperben is van. Ne hagyja magát átverni!  

IMG 4512

Ha megnéz egy tojást, egy több számból és betűből álló hosszú kódot talál héjára nyomva: ezek igazolják a tojások valódi származását. Ebből a kódból akár azt is ki lehet például olvasni, hogy melyik országból, sőt, melyik városból érkezett a tojás,  és azt is, hogy milyen körülmények között tartják a tojókat. Hogy egyszerűen meg tudja fejteni ezeket a kódokat, készítettünk egy táblázatot, amit könnyűszerrel kinyomtathat és magával hordhat, hogy mindig kéznél legyen. A táblázathoz az infókat a Baromfi Terméktanács oldaláról gyűjtöttük.

A kód első része (számjegy): tartásmód Ezt a legfontosabb figyelni!
0 ökológiai (bio) tartásban élő, szabadtartású állatok tojásai. A tyúkokat, ellenőrzött táplálékkal etetik.
1 tanyasi szabadtartású, ahol az állatok nagyobb mozgástérrel rendelkeznek.
2 az állatok egy csarnokban élnek, sűrűn vannak, de van valamennyi mozgásterük. Ez az alternatív vagy mélyalmos tartás.
3 a tyúkok kis ketrecekben élnek, amelyben nem tudnak mozogni.
A második része: ország   
HU  Magyarország
PL  Lengyelország
G Németország
SK  Szlovákia
A harmadik része (számjegy): megye-, városkód (Magyarország)   
1 Baranya
2 Bács-Kiskun
3 Békés 
4 Borsod-Abaúj-Zemplén 
5 Csongrád 
6 Fejér 
7 Győr-Moson-Sopron 
8 Hajdú-Bihar 
9 Heves 
10   Komárom-Esztergom
11 Nógrád 
12 Pest 
13 Somogy 
14   Szabolcs-Szatmár-Bereg
15   Jász-Nagykun-Szolnok
16  Tolna 
17   Vas
18 Veszprém 
19  Zala 
20 Budapest
A negyedik része: állat-egészségügyi kerület sorszáma   
Az ötödik része: tojó jelölése T: tojó tyúk
A hatodik része: állattartó telep (kétjegyű sorszám)   
A hetedik része (perjel után): istálló szám   

A hiperekben és szuperekben legsűrűbben a 2-es és 3-as kódkezdetű (tehát mélyalmos és ipari tartású) tojóktól származó tojásokkal lehet találkozni, de szerencsére már egyre több helyen van lehetőség a bio, azaz az 0-ás kódszámmal jelölt tojás megvételére is. Az 1-es sajnos nagyon ritka, leginkább piacokon lehet ilyet találni – ha esetleg ön már látott, vásárolt ez utóbbiból, megírhatná nekünk, hogy hol, így készíthetnénk egy listát a bevált tojásbeszerző helyekről.

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
Sajtófotó-díjat nyert az Index két munkatársa
Sajtófotó-díjat nyert az Index két munkatársa

Az Index két munkatársa is díjat nyert a sajtófotó pályázaton, munkájukat 282 fotográfus alkotásai közül választották ki.

május 6., 12:10

  • Offline
Megbetegítheted a kutyád, ha sok ilyen étellel kínálod
Megbetegítheted a kutyád, ha sok ilyen étellel kínálod

Ez a táplálási hiba komoly veszélybe sodorhatja a kutyát: fontold meg, az ilyen ételekből mennyit adsz neki.

május 6., 14:00

  • Szülőség
Sokan betegségnek hiszik, pedig természetes állapot: ezt kell tudni a neurodiverzitásról
Sokan betegségnek hiszik, pedig természetes állapot: ezt kell tudni a neurodiverzitásról

Egyre több az autista és ADHD-s ember. A szakemberek szerint ezek az állapotok nem betegségek. Miért fontos, hogy ezt mindenki belássa?

május 6., 16:00

  • világom
Lekapcsolják a mobilhálózatot a Vatikánban
Lekapcsolják a mobilhálózatot a Vatikánban

A konklávé ideje alatt egyetlen helyen lehet csak zavartalanul használni a mobiltelefonokat a Vatikánban.

május 6., 11:40

  • világom
Ekkor érdemes figyelni a konklávé kéményét: fix időpontokban száll fel a füst
Ekkor érdemes figyelni a konklávé kéményét: fix időpontokban száll fel a füst

Fehér füst napi négy alkalommal, fekete viszont csak kétszer szállhat fel a konklávékon.

május 6., 14:36

  • Önidő
Virág nyílik a japán újságból, ha elülteted
Virág nyílik a japán újságból, ha elülteted

Elképesztően ötletes módját választotta a japán újság a környezetvédelemre való felhívásnak.

május 6., 15:10

  • Offline
Tőled is félhet a macskád, ha ezzel ijesztgeted
Tőled is félhet a macskád, ha ezzel ijesztgeted

Ezt inkább ne próbáld ki: félhet tőle a macskád.

május 6., 16:46

  • életem
Ha valaha fizettél a mobiloddal, erről az újításról tudnod kell
Ha valaha fizettél a mobiloddal, erről az újításról tudnod kell

Néhány héten belül érkezik az alkalmazásfrissítés a szolgáltatáshoz.

május 6., 13:36

  • Testem
Ha így fáj a derekad, akkor azonnal menj orvoshoz
Ha így fáj a derekad, akkor azonnal menj orvoshoz

Negyvenéves korára már minden második ember tudja, mi a derékfájás. De nem mindegy, milyen jellegű, időtartamú vagy mértékű a panasz.

14 perce

  • világom
Ez a négy konfliktus vezethet a harmadik világháború kirobbanásához
Ez a négy konfliktus vezethet a harmadik világháború kirobbanásához

Érdemes figyelni ezekre a konfliktusokra: a harmadik világháború is kipattanhat miattuk.

május 6., 12:40

  • lájfhekk
Ezen a napon veheted meg legolcsóbban a repülőjegyet
Ezen a napon veheted meg legolcsóbban a repülőjegyet

Négy év adatai alapján a Google elárulta, hogyan lehet a legolcsóbb repülőjegyeket megcsípni, és melyik napon a legkedvezőbb a foglalás.

május 6., 19:00

  • világom
Demenciát gyanítanak Donald Trump viselkedése mögött: félrebeszélt az Ovális Irodában
Demenciát gyanítanak Donald Trump viselkedése mögött: félrebeszélt az Ovális Irodában

Donald Trump kapcsán felmerült a demencia erős gyanúja: így adott rá okot.

május 6., 10:36

  • életem
Másképp is hozzájuthatsz a nyugdíjadhoz: ezt kell tenned hozzá
Másképp is hozzájuthatsz a nyugdíjadhoz: ezt kell tenned hozzá

Egyetlen dokumentum elég ahhoz, hogy bizonyos esetekben növeld a nyugdíjjogosultságod, de ezt még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt meg kell tenni.

május 6., 11:10

  • életem
Fifikás tolvajokat értek tetten, el sem hiszed, mivel trükköztek
Fifikás tolvajokat értek tetten, el sem hiszed, mivel trükköztek

A tolvajok a vonalkódot cserélték le a termékeken.

május 6., 17:30

  • Offline
Így néz ki a világ egyik legdrágább karórája: 7,1 milliárd forint az értéke
Így néz ki a világ egyik legdrágább karórája: 7,1 milliárd forint az értéke

Ez a karóra vakítóan ragyogó, de a világ legdrágábbja mellett még ez is alig rúg labdába.

május 6., 19:30

  • Édes otthon
4 dolog, amit soha ne tárolj a mosogató alatt: nagy baj lehet belőle
4 dolog, amit soha ne tárolj a mosogató alatt: nagy baj lehet belőle

Van néhány dolog, aminek kifejezetten árthat, ha a mosogató alatt tároljuk.

május 6., 06:00

  • Testem
Ha így fáj a térded, azonnal irány az orvos
Ha így fáj a térded, azonnal irány az orvos

A térdízület leggyakoribb betegségfajtáiról, a konzervatív vagy műtéti beavatkozás mellett és ellen szóló érvekről kérdeztük dr. Bors Katalint.

május 6., 05:46

  • Szülőség
Minden gyerek pici zsarnok, a modern szülőség tévút? Így találj arany középutat!
Minden gyerek pici zsarnok, a modern szülőség tévút? Így találj arany középutat!

Saját életünkben világos, hogy keretekre és szabadságra is szükség van. Nincs ez másként a gyereknevelés esetében sem. De hol az arany középút?

május 6., 18:30

  • életem
Ne kövesd el ezt a hibát a Revoluton: sok idődbe telhet helyrehozni
Ne kövesd el ezt a hibát a Revoluton: sok idődbe telhet helyrehozni

Egy apró hiba, melyet könnyítésnek hihetsz, és máris veszélyben a Revolut-hozzáférésed.

május 6., 06:30

  • Mindennapi
Veszélyes kémprogram miatt figyelmeztetnek, 100 ország érintett
Veszélyes kémprogram miatt figyelmeztetnek, 100 ország érintett

100 ország okostelefon-felhasználói lehetnek érintettek a képmprogram munkájában.

május 6., 10:06

  • életem
500 ezer forintnál húzta meg a NAV a határt: tízezreket érinthet
500 ezer forintnál húzta meg a NAV a határt: tízezreket érinthet

Az szja-bevallás során is dolguk lesz azoknak, akiket érint.

május 6., 07:45

  • világom
Ez történik a bíborossal, ha kifecsegi a konklávé titkait
Ez történik a bíborossal, ha kifecsegi a konklávé titkait

A konklávé titkos, semmilyen információ nem szivároghat ki.

május 6., 08:37

  • Offline
Hatalmas veszély fenyeget, ha ezt látod az autód kerekén
Hatalmas veszély fenyeget, ha ezt látod az autód kerekén

A kerék egy álló járművön nem tűnik túl veszélyes alkatrésznek, pedig könnyen okozhat egy helyben állva is halálos balesetet.

május 6., 07:00

  • Mindennapi
Gyászosan teljesítenek a magyar bérek az európai fizetések rangsorában
Gyászosan teljesítenek a magyar bérek az európai fizetések rangsorában

A magyar bérek a lista végén kullognak.

május 6., 09:36

  • világom
Ez most a világ legjobb strandja: igazi földi paradicsomnak számít
Ez most a világ legjobb strandja: igazi földi paradicsomnak számít

Turizmussal foglalkozó szakemberek állapították meg, melyik a világ legjobb strandja.

május 6., 08:50

  • Offline
Extra nehéz kvíz: te mindent tudsz a pápákról?
Extra nehéz kvíz: te mindent tudsz a pápákról?

Számtalan történelmi eseményről tanultunk, amelynek pápák voltak a főszereplői. Kvízünkből kiderül, mire emlékszel.

május 6., 06:46

  • világom
Autizmus-adatbázist hozna létre az egészségminiszter, teljes a felháborodás Amerikában
Autizmus-adatbázist hozna létre az egészségminiszter, teljes a felháborodás Amerikában

Az autizmussal kapcsolatos adatok gyűjtése sokak szerint problematikus.

május 6., 08:06

  • Édes otthon
Hibrid ragadozót fogtak be Magyarországon, régóta fosztogatott
Hibrid ragadozót fogtak be Magyarországon, régóta fosztogatott

Sokáig nem tudták, mi állhat a gazdaságokból eltűnő haszonállatok rejtélye mögött.

május 6., 09:05

  • Önidő
Párbajjal indult a magyar Parlament története: ez volt az oka
Párbajjal indult a magyar Parlament története: ez volt az oka

Ignotus és Mikszáth Kálmán is megénekelte a parlamenti párbajt az országgyűlés épületének átadásakor.

május 6., 08:20

  • Offline
Hun-mongol kapcsolatra találtak bizonyítékot: a herceg rokona lehet ez a férfi
Hun-mongol kapcsolatra találtak bizonyítékot: a herceg rokona lehet ez a férfi

Genetikai egyezést találtak ázsiai és európai hunok között.

május 6., 07:26

Érdekességek