Izé

Londonba élek és nem, nem térdelnek, inkább marhára kék vérüek. Nyugi ök is jobban szeretik a fehér nép, lengyelek, magyarok alapbol jobban is dolgozunk.

A takarítónő arcát kellett volna kitakarni, nem a bunkóét.

Vagy egy német/holland/brit fehér bevándorlóval...
;)

Ez nem csak manapság megy így. Ez az (inkább tudat alatti) ösztön ami miatt falvak, városok alakultak ki, ami gyakorlatilag hajtotta előre az emberiséget a fejlődésben és bizony káros hatásai is vannak bőven.
Az "átlag magyar" azért jobb életkörülmények között él, mint pl.: egy "átlag albán", "átlag üzbég". De itt arra érdemes gondolni, hogy az "átlag magyar" is pl.: szeretne egy autót... és ha csak egy kevésbé jóra telik neki, akkor szeretne később egy jobb autót... és így tovább. Jobb lakás, kényelmesebb ház, a tehetősebbeknek kerti medence, pezsgőfürdő...stb, nyaralások, wellness. (De ezek alatt egy széles skálát kell érteni.)
Mind mind olyan dolgok, amik az amúgy stresszes életen enyhíteni igyekeznek. Mivel a kevesebb stressz, jobb életminőséget feltételez.

Vizidisznó kapott egy ippont. Nem semmi cico.

Lehet, hogy ez brutálisan hangzik, de úgy kell gondolnia az illetőre mintha meghalt volna. Szabályosan meg kell gyászolnia az elvesztését, le kell zárnia véglegesen a vele töltött időt. Tudatosítania kell magában, hogy ezen már nem lehet változtatni, de az élet megy tovább, ettől még nincs vége. Mindenképpen meg kell próbálni kívülállóként szemlélni a dolgot. Segíthet, ha a lehetőségekhez mérten megpróbálja minél objektívebben végiggondolni, hogy mi volt a jó, mi volt a rossz vele, mit lehet köszönni az együtt eltöltött időnek, mit lehet tanulni a kapcsolatból. Tudatosítsa magában, hogy ha most vége is van, így is sokat nyert a kapcsolattal (ha mást nem, hát tapasztalatot), megérte belevágni, nem volt "elvesztegetett" idő, de most ideje tovább lépni. Ha elkezdi ezt tudatosan elemezni magában, akkor egyrészt a "haszonra" fog koncentrálni, amit a kapcsolattól kapott, nem pedig a veszteségre, másrészt egy idő után képes lesz analitikus, kívülálló szemmel viszonyulni a dologhoz, nem pedig a boncasztalon fekvő érintettként...

Amit a többiek írtak, az is nagyon igaz, hogy pl. nem szabad a dühöt, sértődöttséget, bosszút táplálni, mert az amellett, hogy stresszt okoz, csak azt eredményezi, hogy még tovább fogja foglalkoztatni a dolog. Nem szabad mazochista módjára sem mindig a közös emlékeken merengeni, a kezdeti időszakban egyszerűen kerülni kell minden olyan helyet, tárgyat, élményt, ami az elvesztett személyre emlékezteti. Ezért is jó, ha teljesen új dologba kezd (hobbi, munka), talál magának valami komolyabb célt, aminek az elérése leköti, és új perspektívát kínál neki, esetleg elköltözik a közös lakásból, stb. Az új kapcsolatot szerintem addig nem szabad erőltetni, amíg a régit nem zárta le, mert abból csak az lesz, hogy az új partnerben is a régit fogja keresi, és így nem fog tudni elszakadni a "szellemétől".

http://www.youtube.com/watch?v=dtv5KplR74k

kidumálták a rohadék szerbek nehogy gond legyen

Ez most ez mi ez ???