A helyszín Würzburg, az 1700-as évek elején. A híres egyetemen tanított egy geológus professzor, Beringer. Diákjai nagyon csúnyán felültették: néhány követ kifaragtak és szétszórtak a közeli dombon, amelyeket a professzor természeti képződményeknek vélt (a fosszília megnevezés akkoriban még nem volt elterjedt), és tudományos publikációkat adott ki a leletekről. A diákok egyre jobban elborultak, és méhecskéket, pókhálót, kis embereket, a Napot, héber betűket, végül Beringer nevét is elkészítették "leletként". A lebukás már későn jött, a tudománytörténet egyik legviccesebb története lett a dologból, de legalább szegény Beringer neve fennmaradt. :-)
A dologról magyarul (más sztorik mellett) itt lehet olvasni.
(Több képet sajnos egyelőre nem találtam, pedig mai szemmel nézve ritka elborult ábrák is voltak.)
Mai ismeretterjesztő rovatunkban egy élő kövület: a hidasgyík. Ő mókás egy jószág. Egyrészt vígan élt 200 millió éve is (igen, a dínók között) mégse változott túl sokat azóta, másrészt viszont három szeme van. Jól el szokott bújni. Ráérős típus: egy 111 éves aktív hímnek most volt nemrég egy szerelmes éjszakája egy 70-es csitrivel. Ráadásul még egy fura név tulajdonosa is: tuatara. Hát ennyi.ismeretlen | 2008.11.27. 09:14:40néha amikor gyíkokat, hernyókat, bogarakat és más hasonló állatokat nézek, elgondolkodom, hogy mintha egy csomó ufó lenne a földön, hogy egy-egy állatfaj mennyire más, máshogy működik, és hogy ilyen többszáz millió éves fajok is még működnek az lenyügöző azért.
Úgyhogy jól értetted... :)