Izé

Vagy pl. Apocalyptica...ők komoly zenei (komolyzenei...:)) tudással is rendelkeznek egyébként. Persze kell, hogy az ember mindkét stílust kedvelje, amit vegyítenek...Én amúgy kifejezetten szeretem az ilyen kevert, egyéni stílusokat, mert ehhez az kell, hogy a művész mindkettőhöz jól értsen. Annak sincs értelme szerintem, hogy az ember leragadjon egy irányzatnál, mert így elzárja magát más, de esetleg ugyanolyan jó dolgoktól...(ez ugyanúgy igaz a képzőművészetre, táncra, filmre, stb.). Meg kell nézni, hallgatni mindent, aztán eldönteni, hogy tetszik -e. Nálam mondjuk erősen hangulatfüggő is, hogy épp milyen zenét hallgatok.

Bár én is szeretem a komolyzenét, de attól, mert valami komolyzene, még nem biztos, hogy jó. Ez csak egy zenetörténeti besorolás. Nekem például Bartók zenéjében, bár tudom, hogy nehéz megkomponálni, és zseniális, ahogy csinálja, de egyszerűen hasogatja a fülem az ideges, disszonáns dodekafónia. Azt pl. nem szeretem hallgatni.

A klasszikus zene azért jobb, minőségibb, mint a modern, mert egyrészt bonyolultabb szabályrendszere van, nagyobb hozzáértést igényel a megírása és előadása, másrészt meg már volt ideje kiszelektálódni, és csak az igazán jó művek maradtak fenn, a sok gyengébb nem (mert régebben is írtak azért felejthető darabokat is...). Pár száz év múlva a mostani zeneszámok közül is csak a jókat fogják majd hallgatni (mert azért most is vannak ilyenek...), a selejt úgyis eltűnik a süllyesztőben. Addig meg válogatni kell. :)

Időközben bővül a készlet. Például ezzel:
http://www.youtube.com/watch?v=ihW2j17esZc