Izé

"hamarosan nyílik a melegkonyhánk"
itt hirtelen próbáltam összerakni hogy a melegek is fogyatékosok vagy mi?... de aztán rájöttem, hogy félreértettem :)

Én mint aki hosszú telefonálások alkalmával önkéntelenül is elkezdek mászkálni, teljesen megértem :)

Egyébként elsőre a klasszikus vicc jutott eszembe... Nevezetesen még mindig jobb süket, pánikbeteg autistának lenni, mint niggernek :D

Nekem sem tetszik ebben a formában, mert az igazság az, hogy például rám sem figyel senki. Meg rád/rátok sem. Miért? Kellene? Más formában : miért kellene? Én nem is igénylem. Rájuk viszont kell, és én azt látom, hogy általában az emberek együtt éreznek a fogyatékkal élőkkel, és segíteni szeretnének nekik ... ők (illetve egy kis százalékuk) viszont pont ettől (is) vannak felháborodva, hogy máshogyan kezelik őket, mert az már megkülönböztetés. Persze ha valaki meg leszarja és átgázol rajtuk, akkor" az a baj". Észrevették, hogy ezt jól meg lehet lovagolni, és ilyen módon a sértődés számukra mindig jogos. Persze ez így durva általánosítás, nem általában, csak pár emberre vonatkozik, de pont ők azok, akik mindenhol publikálnak. Két idézet illik ide:

"...a köznapi emberekre az jellemző, hogy osztozunk egy jelképes tőrön: öntükrözésünk gondjain.
Megsebezzük magunkat ezzel a tőrrel, és vérzünk; az öntükrözés láncainak pedig az a szerepe, hogy azt az érzést nyújtsák nekünk, hogy együtt vérzünk, hogy valami csodás dolgon, az emberi mivoltunkon osztozunk.
De ha alaposabban szemügyre vesszük a dolgot, felfedezzük, hogy egymagunkban vérzünk, hogy nem osztozunk semmin sem, hogy nem teszünk mást, csak kezelhető, valótlan, mesterséges tükörképünkkel játszadozunk."
(Carlos Castaneda)

És szintén tőle:

"Örökségünk nem más, mint egy karám, amelyet mi erőddé változtattunk, hogy védelmezzük az énünket – vagy még inkább börtönné, ahol energiáink kimerülnek az életen át tartó rabság következtében. Legjobb éveinket,érzéseink és erőnk legjavát pazaroljuk arra, hogy örökké javítgatjuk és foltozgatjuk ezt az építményt – az építményt, amivel saját magunkat azonosítjuk. – A felnövekvő gyermek, ahogy társadalmi lénnyé válik, saját fontosságának hamis bizonyítékait követeli. És ami kezdetben az önvédelem egészséges érzése volt, végül nem lesz más, mint önző, lármás követelődzés, hogy megszerezze mások figyelmét. Az összes ajándék közül, amit kaptunk, az önfontosság érzése a legvégzetesebb, mivel egy mágikus, élettel teli teremtményt arrogáns, nyomorult, báj nélküli szörnyeteggé változtat."

Köszi, hogy beírtad, volt is 2006-ban, csak azt a linket már törölték, így most be tudtam írni oda: www.ize.hu/comments.php?post_id=467

Nem beteg, csak dubstep zenére táncol... ;)

Na úgy látszik okosodik az emberiség!

Bár az araboknál, Kínában vagy Koreában nem nagyon kötik ilyen feltételekhez, nem kell sok indok. Gondolom ők járultak a legjobban hozzá a növekvő számhoz.

Érdekes arccal bámulják a kirakatot.
Az utánozókat megnézném ha úgy maradnának egy napra, akkor is ilyen vidámak lennének-e.

Igen, mindegyikünk válhat mozgásképtelenné, kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe. S szorulhatunk mások emberségére. Nem árt ezt észben tartanunk.