Izé

Nem csak az a megoldás létezik, hogy ha a másik szarik bele valamibe, akkor én megcsinálom helyette. Seggbe is rúghatom, hogy észhez térjen, és akkor talán elgondolkozik rajta, hogy kezdjen valamit a renitens viselkedésével. Egyáltalán nem gondolom, hogy jó az a nevelési elv, hogy mindent csináljunk meg a másik helyett, amihez neki nem fűlik a foga, hogy megszűnjön a probléma. Szerintem inkább rá kell vezetni (rábeszéléssel, motiválással, kényszerítéssel, kinél mi válik be), hogy igenis ő maga csinálja meg azt, amit neki kéne, hosszú távon ez a működő megoldás.

Egyébként nekem azzal volt problémám, hogy te ezt az egészet (hogy a gazda intézze el a földjén motorozóknak a pályát) a normális, kölcsönös odafigyelés kategóriájába soroltad. Ez viszont marhára nem az, hanem az oltári nagy, egyáltalán nem automatikusan elvárható szívesség kategória - pláne úgy, hogy olyanoknak kedvezzen, akik előtte ők háborgatták. Kicsit analóg esetnek érzem a segély kérdéskörét. Egyesek ezt úgy veszik, hogy nekik alanyi jogon jár, hogy mások segítsék őket, és nekik nem kell semmit tenniük azért, hogy erre ne legyen szükség. Hát, ez kurvára nem így van. Az egymásért érzett felelősségnek KÖLCSÖNÖSNEK kell lennie. Segítek a másikon, ha bajban van, ő viszont nem arra apellál, hogy majd én kihúzom a szarból, hanem tesz érte, hogy lehetőleg erre ne legyen szükség. EZ lenne a normális, kölcsönös odafigyelés.

Onnan tudod megállapítani az "értelmezés" valóságtartalmát, hogy észreveszed-e ezt a magad, vagy a mások életében, és ez egybecseng az ott leírtakkal.

Ez nagyon jó kezdeményezés:)