Mai ismeretterjesztő rovatunkban: a Guinea- v. medinaféreg (Dracunculus medinensis), mely egy Afrikában honos parazita fonálféregfaj. A féreg lárvái a fertőzött víz fogyasztásával kerülnek be a szervezetbe, majd az emésztőrendszerben válnak ivaréretté. A megtermékenyített nőstények (melyek akár egy méteresre is megnőhetnek) a bőr alatti kötőszövetben húzzák meg magukat, majd a fertőzéstől számított egy év múlva megindulnak, és igen fájdalmas keléseket hoznak létre a bőr felszínén a lábszár vagy a lábfej tájékán. Amikor a delikvens a fájdalmat enyhítendő vízbe mártja a lábait, a nőstény féreg a kifakadt kelésen keresztül kidugja hátsó testvégét, hogy a szabadba engedje több ezer utódját. A kezelés egyetlen módja, ha ilyenkor az állat végét megcsípik, felszúrják egy hegyes pálcikára, majd csavarnak rajta egy egészen kicsit, óvatosan, nehogy a kötőszöveti rostokra felcsavarodott féreg nagyobbik része bennszakadjon. Majd a következő napon tovább tekernek rajta, és így tovább heteken át. Ez a procedúra rendkívül fájdalmas (a féreg latin neve, a Dracunculus is arra utal, hogy ez olyan érzés, mintha egy sárkány tüze égetné az embert vagy egy tüzes kígyó tekeregne a bőre alatt), és akár egy hónapig is eltarthat, mire teljesen sikerül megszabadulni az állattól. Ezt a fajta kezelésmódot egyébként már az ókortól kezdve alkalmazzák, és egyes elképzelések szerint a gyógyszertárakon vagy a WHO logóján látható közismert, a gyógyítást szimbolizáló jelkép sem az Aszklépiosz botjára tekeredő kígyót, hanem sokkal inkább a pálcikára felcsavart medinaférget ábrázolja.
...legalábbis az állatvilágban, ahol nem ritka hogy az élősködők teljesen átveszik gazdájuk fölött az irányítást, a szó szoros értelmében élőhalottakká változtatva azokat. És hogy miért jó ez nekik? A parazita célja ezzel legtöbbször vagy az, hogy a kiszolgáltatott gazdát felhasználja utódai túlélésének maximalizálásában (pl. azok zombi-testőreként vagy dajkájaként), vagy hogy a gazda viselkedését olyan irányban befolyásolja, hogy azt könnyebben találhassa meg és fogyaszthassa el a soron következő, ún. végleges gazda, amiben aztán a parazita kifejlődhet és ivaréretté válhat. Az alábbiakban erről láthattok egy remek kis összeállítást (bungle ajánlásával ;) ), kezdve a hangya-agyevő púposlegyektől, a csótányok menekülési reflexét kikapcsoló Ampulex-darazsakon és a hím tarisznyarákokból „transzvesztitát” csináló kacslábú rákokon át a személyes kedvencemig, a Leucochloridium paradoxum nevű laposféregig, amelynek lárvái csigák tapogatójában telepszenek meg, és színes, húsos, pulzáló kis „szarvacskákká” változtatják azokat, így tévén kívánatossá a csigákat a madarak számára, amelyek beleiben aztán a lárvák felcseperedhetnek.
