Charles Brown, az 50 éves örökifjú
Tooni | 2013.10.03. 21:03:22jaja, mi van ha egy néger a hóba köp! :DForradalmi gyógymód egy egyetemistától
A külső és belső sérüléseknél is használható, Veti-Gel névre keresztelt anyag képes bármekkora vérzést elállítani, ráadásul elősegíti a gyógyulást. A New York-i Egyetem egy harmadéves hallgatója megvalósította, amit eddig csak a számítógépes játékokban láttunk. Joe Landolina találmánya képes a sérülést azonnal bezárni és ezzel megállítani a vérzést. Az eddigi kísérletek alapján az anyag külső, belső és égési sérülések esetén is működik, a gyógyulást pedig azzal is segíti, hogy képes felvenni a körülötte lévő szövetek tulajdonságait. Külső alkalmazás esetén például úgy viselkedik, mint a bőr. Használatának széles körű elterjedésére sajnos még várnunk kell egy kicsit. Már csak azért is, mert az amerikai egyetemista első körben a védelmi minisztériumtól remél megbízást.Zellergumó | 2013.03.23. 12:24:47Na aztán ki szereti ilyen véresen a tarját?
Föld alatt élő szektára bukkantak
Mintegy hetven fős, tíz éve a föld alatt bujkáló szektára bukkantak az orosz hatóságok Kazany külső részén - jelentette a helyi média.
Hosszabb videó.I. C. Wiener | 2012.09.19. 13:58:58Főtengelyt kerestem, és ezt találtam...
http://www.nvisible.com/Hungarian/MasterCylinderhu.html
- „Valakinek már megint elgurult a gyógyszere” rovatunkban: a külső merevlemezekre is rákerül az Artisjus-matrica, amellyel az Artisjus az illegális másolás, zeneletöltés miatti bevételkiesést próbálja kompenzálni (egyelőre kevesebb mint 10 százalékos drágulás).bungle | 2013.10.30. 17:41:07Mintha mindenki fizetne Fluornak egy sört
Elég nagy vita lett belőle, hogy az állam elveszi az üreshordozó-díj egy részét az Artisjustól. De nem ez az a díj, amelynek már a puszta léte is felháborító?
http://index.hu/kultur/2013/10/30/uhd/
Most pedig átkapcsolunk külső helyszínünkre, ahol már folyik az orröblítő világbajnokság döntője. :D
loloppo | 2011.09.10. 20:22:22Te, pont ezt akartam belinkelni :D
Bizony eljött ez is! Saját Justin Bieberünk lett. De nem elég a bájos külsőt lekoppintani, már a teljesen magyar dalszöveg is ciki... És a saját énekhang? Ugyanmár, hát mire jó az Autotune?
Szóljon hát nektek iskolakezdés alkalmából: MM - Sunshine, Beach, Forever!Silye | 2011.10.23. 15:07:34Ez-miez????
Alfa Mágneses Spektrométer (AMS)
Az AMS-02 egy - a Nemzetközi Űrállomásra szánt - részecskefizikai kutatóeszköz, melynek legfőbb célja anti- és sötét anyag keresése a világűrben. A műszert az STS-134 jelű űrrepülőgépes küldetés keretében, az Endeavour űrsikló 25. útja alkalmával fogja felszállítani az ISS-re, ahol a tervezett 4 űrséta egyikén szerelik majd fel az űrállomás külső felületére. A 14 naposra tervezett űrrepülés után az Endevour követve a Discovery sorsát, véglegesen "nyugdíjba" vonul.
Magyar cikkek: itt és itt.
Ezalatt a Földön nemrégiben először figyeltek meg antianyagból álló héliumot.Nas | 2011.05.05. 22:08:18Hehehe. :P Egy csillagászt valóban ismerek, aki volt már a NASA csillagászati központjában, illetve dolgozik velük / a tőlük kapott adatokkal (mondjuk melyik csillagász nem...?).
Egyébként meg tökélyre kell fejleszteni a gondolatátvitelt, és akkor nem kell üzenetközvetítéssel bajlódni... :P :)
Digitális fényképező régi külsőben
Egy szenzációs fényképezőgép moddingot láthatunk. A tervező és az építő egy modern Sony DSC-WX1 gépet ültetett át egy második világháborús Leica gépbe.közlegény | 2010.06.30. 17:53:51A Leica amúgy gyárt digitális kompaktot
Belsőségek. Vagyis külsőségek.
CRaPtRaSH | 2010.06.15. 13:19:59hátnemtom :D
vegyesfelvágott kicsit
- Jó tanács: Ha a mozgólépcső külső peremét akarod használni utazás céljából, akkor mindig vigyél magaddal egy olyan személyt, aki el is tud majd kapni. ;)Phaeton | 2010.06.04. 18:44:35Hát nevelési célzattal :-) De végül is nem muszáj elfenekelni, alkuképes vagyok a dologban :-P