The Yes Men Fix the World (Két férfi a világ ellen)
Kiválasztanak egy-egy nagy céget, amik megérdemlik a szopatást. Csinálnak egy hamis honlapot a cég nevében. Megvárják, míg valaki meghívja a vállalatot (az általuk megadott címen) valami rendezvényre, ahol előadnak valami iszonyat abszurd ötletet, teljes komolysággal, esetleg nyilatkozatokat tesznek a cégek nevében. A maga kifordult módján vicces, ahogyan a pasi egy multi nevében jelenti be élő egyenes adásban (BBC, 300 millió néző): a cégünk felelősséget vállal a balesetért, az áldozatok kárpótlására elkülönítettünk 12 milliárd dollárt.
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája betiltotta az őket érintő felvételeket, így a film kizárólag fájl- és videómegosztókon terjed!Enechuel | 2013.09.11. 00:43:27na tessék...nem tudom ti végignéztétek -e én már a végén járok. Itt egy nagyon szörnyű katasztrófáról van szó elsősorban, ami egyszerűen egy józan eszű világban nem történhetett volna meg. Több ezer ember halt meg, és még utána is folyamatosan szellemi és testi fogyatékos gyerekek születtek, születnek a mai napig. A vállalat pedig szinte semmit nem tett......ti meg arról vitatkoztok hogy mit jelent a "multi" kifejezés. Személy szerint nekem aztán édes mindegy, ki , mit és hogyan hív, a lényegen nem változtat, hogy a világ mocska még mindig él és kurva nehéz lemosni a Földről sajnos :(Bicskanyitogató téma: bár nem szoktam sok hitelt adni kurucinfós cikkeknek, de indításnak megteszi.
"A kecskeméti Mercedes gyárban súlyos problémák vannak a vezetőség és a dolgozók egy része között. Mint ahogy az lenni szokott, a legrosszabb helyzetben azok vannak, akik a tényleges termelést végzik."
"Tudom, hogy sokaknak nem fog tetszeni, mert a kormány és a Mercedes emberei mindent megtesznek azért, hogy a problémák ne kerüljenek ki a gyár kapuin túl. Napi szinten fenyegetik az embereket a Facebookon vagy egyéb internetes fórumokon megjelent beírásaik miatt."
A levél folytatása: Hajtóvadászat zajlik a Mercedes gyárban a szivárogtatás miatt
Azóta már nyereséges a kecskeméti Mercedes, ki tudja, talán pont a kifizetetlen túlórák miatt?
A poszt alá jöhetnek a cégeknél tapasztalt visszásságok, nem emberhez méltó körülmények, minden, amin javítani lehetne.bungle | 2013.06.14. 09:51:46Kínai "meglepi" a termékben:
www.nytimes.com/2013/06/12/world/asia/man-details-risks-in-exposing-chinas-forced-labor.html
- Világszerte rémisztő mértékben pusztulnak a méhek, többek közt a rájuk nézve halálos vegyszerek miatt. Az EU-ban hétfőn szavaznak ezek betiltásáról. Az óriás vegyipari cégek sorra kenik meg a politikusokat és a méhész egyesületek képviselőit, a méhészek tiltakozása ellenére. Kínában már van ahol kézzel porozzák a növényeket. Az Einsteinnek tulajdonított mondás szerint ha kipusztulnak a méhek, négy évre rá az emberiség is követi őket.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa felmondta a 750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó NeoFM sugárzási jogát. Ráadásul most még 250 ezerre is megbüntették a Boros-Bochkor-Voga triót. A NeoFM csődvédelmet kért, a menedzsment politikai manipulációt lát a háttérben, azt állítják, hogy azért kerültek nehéz helyzetbe, mert az állami cégeknél tiltólistán vannak, és ezen túl számos cég sem mer náluk hirdetni..
"Tükröm-tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a retusált vidéken?"
Julia Roberts és Christy Turlington tükörsimára retusált reklámfotóját betiltotta a brit reklámhatóság, az ASA. Képtelenségnek tartják ugyanis, hogy a negyven fölötti nők mesebeli ránctalanságával csábítsanak a kozmetikai cégek, és így csorbítsák a fogyasztók, legfőképp a fiatalok testtudatát.Tooni | 2011.07.31. 21:55:53:D
KODÁK! :D
A leggazdagabb magyarok listája.
Gratulálunk a 15. helyre feljövő Gattyán György Zoltánnak, aki a netes pornóval ilyen előkelő helyre felküzdötte magát! :)
Erről jut eszembe a Middle Men c. film, ami "nagyjából arról szól, hogy a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a leghülyébb hülyegyerekek is multimilliárdosok lehettek abból, hogy néhány meztelen nőt ábrázoló képet vagy videót kipakoltak a netre, és online lehetett fizetni a felvételek megtekintéséért."bungle | 2016.06.02. 10:47:36http://index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2016/06/02/gattyan_livejasmin_docler_nav/
XXI. századi magyar rabszolgasors
Jól kerestek a magyarokon a külföldi tulajdonú vállalatok és hitelintézetek. Az idei első fél évben 2,77 milliárd eurót vontak ki hazánkból (Multiparadicsom, Kizsigerelik magyar dolgozóikat a multicégek), miközben a fejlettebb országokban pont fordított a helyzet: nem mennek, hanem érkeznek a milliárdok. A hazai jövedelemelszívásoknak csak úgy lehetne gátat szabni, ha a kormány végre komolyan venné: nem érdemes a külföldi vállalatokat támogatni, mert azok, ahogy tehetik, kiviszik a jövedelmet.komcsi | 2011.01.10. 12:03:50A multik nagyon jól jártak
Az adókedvezmények 93 százalékát a külföldi cégek kapták Magyarországon az utóbbi 8 évben.
http://www.mno.hu/portal/758519
Prezi
Ígéretesnek tűnő magyar fejlesztés, ami a legnagyobb nemzetközi cégek érdeklődését is felkeltette. Szakítva a szokásos lineáris diavetítéssel, a különböző részek közötti összefüggéseket is könnyedén bemutathatjuk, mivel egyetlen nagy vászonra kell dolgozni.bungle | 2015.11.01. 10:46:33gabor2 küldte:
URL: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20151028/ciganytelep-bagazs-prezi-onkentes/
Szöveg: "Ajtókat cseréltek és szemetet szedtek a prezisek a bagi cigánytelepen."
Házak, amiket tulajdonosaik nem adtak el (sokszor több millió dollárért sem), így a beruházók körbeépítették az ingatlant.
bungle | 2009.09.01. 13:17:36http://www.austriantimes.at/news/Around_the_World/2009-08-31/16033/Fit_of_peak
Gyakorolhatja az Y megfordulást. ;)
Nem értem a nagy cégek miért nem perelték be őket ? Ez is PLÁGIUM nem?
kiisb | 2006.12.15. 12:46:25Ezek a telefonok nagyon hasonlitak az eredetire. Megszólalásig...