Az idei, már popularitása miatt többeket megosztó, Burning Man fesztivál képekben
cila | 2016.09.10. 10:39:11Mit mondjak? Nagy port vertek fel.Buli egy Boeingben
A Big Imagination csapata egy éve kezdett átalakítani egy repülőt, hogy a Burning Man fesztiválon a szórakozni vágyók annak a belsejében bulizhassanak.Az MIT-n kifejlesztettek egy technológiát, amivel mostantól sokkal egyszerűbben lehet majd videókat manipulálni
Stickhorse | 2016.08.21. 10:52:40A gumiszőnyeges esetben a rezgések ugyanúgy végigfutnak a köteleken is. Az elmondottak alapján pedig a szoftver ezekből a tesztvideókból származtatott rezgésmintákból alakít ki szimulációkat. Gondolom vannak megfelelő fizikai összefüggések, amik alapján egy algoritmus közelítőleg meg tudja határozni egy test mozgását.
A legjobban egyébként a két bokros videón látszanak a szoftver korlátai. A másodikon pl. az árnyékot nem képes hozzáigazítani a mozgáshoz, az elsőből pedig egyértelműen kiderül, hogy mivel "rezgésekből" dolgozik, minden testet egyfajta rögzített, rugalmas tárgynak kezel. A bokor szélső ágainak végét pl. fixen hagyja, amikor a húzás miatt a valóságban azoknak el kellene mozdulni a helyükről. Szerintem a szoftver jórészt azt csinálja jelenleg, hogy bizonyos algoritmusok szerint egyszerűen felerősíti a tesztvideó rezgéseit, függően attól, hogy milyen erejű, irányú, és mekkora felületre kiterjedő behatást akarunk szimulálni.
Mancsokat fel! Nyávogásért letartóztatva!
Ez van srácok ;)
A Brexit egyik már érezhető negatív hatása a növekvő xenofóbia
Cableguy | 2016.07.02. 08:22:05és nem a xenofóbia miatt kezdeményezték a brexitet... ááááááá dehogy...
Mintha ez a rész kimaradt volna a Kung Fu Pandából :)
stero | 2016.05.30. 20:35:20Az infantilis szöveg zseniálissá teszi az egészet.
Exhibicionisták szállója
SEszter | 2016.05.25. 21:17:35Néhány állatfaj tagjai, úgy próbálják bizonyítani a dominanciájukat, hogy minél magasabb helyre próbálnak kakálni. Ez is valami hasonló lehet. Fejlettebb egyedek számára ez inkább nevetséges. :)
A nap idiótája
bungle | 2016.05.29. 17:09:45http://hvg.hu/vilag/20160529_Itt_a_video_ahogy_a_gorilla_elkapja_a_gyereket_az_allatkertben
A legszebb férfiak (az RTL Fókusz szerint)
Sármosak, sikeresek, és milliók irigylik őket, hiszen bejárták már a fél világot Párizstól New Yorkon át Kínáig. Világhírű kampányokban szerepelnek, neves tervezőkkel, vagy éppen a legnagyobb világsztárokkal dolgoznak együtt. De mennyire keresettek a magyar fiúk külföldön és hogyan lehet valaki akár a tengerentúlon is eredményes férfimodell?Mataccs | 2016.05.04. 22:01:44Ha egy Férfi egy fokkal szebb az ördögnél, akkor már elkel.
FÉRFI.